66 éves lett a Metal Lady – Bíró Ica karrierje képekben

10 hónapja ezelőtt 82



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Az 1980-as és 1990-es években ismert fotómodell és manöken volt. 1995-ben lett a fitneszvilág ismertebb tagja. 1990-ben a Pokolgép együttessel közösen jelent meg első albuma Metal Lady címmel. 2000-ben még a Playboy magazin is felkereste, hogy vállaljon el egy szexi fotózást, Bíró Ica akkor volt 43 esztendős.

„Teljesen meztelen fotózást csak egyszer vállaltam, 2000-ben a Playboynak. Ha ilyen lenge ruhában fényképeznek, akkor általában testszínű, nagyon vékony tangát viselek” – mondta Ica néhány éve a Borsnak. És hogy mit tesz a szépségéért? Pár éve így nyilatkozott a témában.

„Nem foglalkozom sokat a külsőmmel. Reggel megiszom az algából készült italomat, majd jógázom. Erre mindig szakítok időt. A sminkkel és a frizurámmal körülbelül 5 percig foglalkozom, aztán indulok dolgozni. A sportra nem jut mindig időm, de természetesen az sem hiányzik az életemből.”

Ugyan nyugdíjas lett, nem pihenéssel tölti az idejét, mint a Blikknek elmondta, nemrég a Buda Környéki Televíziónál kezdett el dolgozni riporterként. A munkája mellett könyvírással is foglalkozik, szeretné újból, bővített formában kiadni A megújulás titkai című kötetét, ami eredetileg 2005-ben jelent meg. 

„Szeretem ezt a munkát, mert annak ellenére, hogy sok a feladat, mivel Buda környékén dolgozom, ésszerűen be tudom osztani a napjaimat, jut időm mindenre. Az pedig komoly segítség számomra, hogy az elmúlt évtizedekben a médiában szerepelve megismerhettem, hogyan zajlanak az ilyen folyamatok, így könnyen beleszoktam az új feladatkörömbe. Sokat tájékozódom, igyekszem kitapasztalni, hogy mi érdekli az embereket, hogy minél tartalmasabb riportokat készíthessek” – nyilatkozta.

The post 66 éves lett a Metal Lady – Bíró Ica karrierje képekben first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!