Újabb német vállalat kerülhet kínai befolyás alá, a német kormány most egy dortmundi chipgyáró cég, az Elmos eladását vizsgálja. Az Elmost ugyan közvetlenül a svédországi Silex venné meg, de ez tulajdonképpen a kínai Sai MicroElectronics leényvállalata. Bár a vizsgálat még tart, a Handelsblatt kormányzati körökre hivatkozva azt írja, hogy a tranzakciót valószínűleg jóváhagyják. A lap szerint ebben az esetben azért engedékenyebbek, mivel az Elmos technológiáját már elavultnak tartják, így nem kell félni amiatt, hogy a technológiai tudás a kínaiakhoz kerül.
Az Elmos, ami főleg az autógyáraknak gyárt chipeket, tavaly jelentette be, hogy eladja a dortmundi üzemét A kínai tulajdonban álló Silex 85 millió euróért venné meg az üzemet és a készleteket.
Ugyanakkor a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal már nem tartja jó ötlenten az eladást, mivel ezzel a kínaiak nem csak a know-how-t szereznék meg, hanem a termelési kapacitásokat is. Kína általában célzottan vásárolja be magát egy-egy iparágba, hogy azon keresztül nyomást tudjon gyakorolni az adott országra.
Az utóbbi időben Németországban felerősödtek a viták a kínai befolyásszerzésről, mivel a kormány nemrég engedélyezte, hogy a kínai állam tulajdonában álló Cosco beszálljon a hamburgi kikötő üzemeltetésébe. A német kormánykoalíció komoly belső viták után mindössze annyi megkötést tett, hogy a korábban tervezett 35 százalék helyett csak 24,9 százalékot szereznének meg. Valamint a kínai résztulajdonos nem kaphatna vétójogot stratégiai és üzleti döntésekben. Az ügylet miatt még Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök is arra figyelmeztetett, hogy nem szabad egyoldalú függőséget kialakítani Kína felé. (via Spiegel)