A modell teste miatt tiltották be a reklámot

1 hónap ezelőtt 10



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A divatmárkák jelentős része már jó néhány éve alaposan odafigyel arra, hogy kampányaikban, bemutatóikon minél sokszínűbb legyen a felhozatal a modellekből, akár a nemzetiséget, a bőrszínt, akár pedig a testalkatokat illetően, a korábban trendinek számító kóros soványságot pedig semmiképpen se propagálják. A brit Next divatcég azonban most mégiscsak hibázott, legalábbis az Egyesült Királyság Reklámszabványügyi Hatósága (ASA) megítélése szerint. Az egyik reklámkampányukban szereplő fotó miatt még tavaly tett panaszt egy fogyasztó, aki szerint a képen látható modell egészségtelenül vékony. A hatóság pedig jogosnak ítélte a panaszt és betiltotta a szóban forgó hirdetést. 

Sovány modell

A kifogásolt fotó (Forrás: Next)

Válaszul a divatmárka közöte: nem értenek egyet az ASA döntésével, ugyanis bár a modell vékony, azonban szerintük egészséges és tónusos testalkata van

A cég szóvivője elmondta azt is, a modellt kifejezetten úgy választották ki, hogy a skinny nadrágok passzoljanak rá, egyenes és behajlított lábakkal egyaránt. Kijelentette, hogy egy stylist és termékimázs-menedzser személyesen előzőleg találkozott a modellel, és nem látták úgy, hogy aggódni kellene az egészségi állapota miatt. 

Az ASA elismerte, hogy a modell arca nem tűnik beesettnek és a karján sem látszanak kiálló csontok. Mivel azonban a hirdetésben megjelent fotók erősen hangsúlyozzák a modell lábának vékonyságát, úgy ítélték meg, hogy a reklám azt a benyomást keltette, hogy a modell egészségtelenül sovány. 

A hatóság döntése értelmében a Next már nem jelenítheti meg a reklámot jelenlegi formájában, és figyelmeztetést kaptak, hogy jövőbeli hirdetéseiknek felelősségteljesen kell készülniük és nem mutathatják a modelleket egészségtelenül vékonynak.

via

The post A modell teste miatt tiltották be a reklámot first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!