Ami egy orbánistának sokkal megalázóbb lehet az Orbán előtti kötelező hajbókolásnál: amikor a központ meg sem engedi

9 hónapja ezelőtt 28



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Minden jel arra mutatott, hogy emberemlékezet óta nem látott mértékben fog tombolni Magyarországon a személyi kultusz 2023. május 31-én, Orbán Viktor hatvanadik születésnapján.

Az elmúlt években még a nem túl kerek évfordulókon is össznépileg hozsannáztak a fideszes képviselők:

Sőt tavaly nyáron (Nagyboldogasszony ünnepén) a kormányoldalon nagy volt a verseny amiatt is, hogy ki köszönti fel hamarabb a születésnapján a miniszterelnök feleségét, Lévai Anikót.

Szóval ahhoz képest, hogy 2013-ban még szinte szó nélkül elment mindenki, hogy a még csak második miniszterelnöki ciklusát töltő Orbán Viktor 50 éves lett, mostanra már – nem kis részben a phenjani szellemiségű propagandagépezetnek hála – érezhetően megnőtt az Orbán Viktor személyét övező kultusz.

Az autokratikus vezető ünneplésének amúgy is nagy hagyománya volt errefelé Ferenc Józseftől Kádár Jánosig, a 444 ennek megfelelően élő közvetítéssel és külön videóval is köszöntötte az illiberális népvezért.

Kedden már felmerült, hogy többen vagy benézték a dátumot, vagy csak szerettek volna mindenképp elsők lenni, mert Németh Zsolt és Harrach Péter is egy nappal korábban felköszöntötte a miniszterelnököt, majd nem sokkal később vissza is vonták a posztokat.

Orbán Viktor le is nyilatkozta a Blikknek, hogy nem akar felhajtást, „ez is csak egy átlagos munkanap”, de azért élhettünk a gyanúperrel, hogy a kertjét stadionnal, az utcáját kisvasúttal, a bizalmi embereit pedig dollármilliárdokkal feldíszítő miniszterelnök csak stílusosan álszerénykedik.

Aztán eljött a nagy nap, és hamar kiderült, hogy központilag lehetett letiltva a 60 éves párt- és kormányfő látványos ünneplése, ünnepeltetése.

A propagandista élcsapat, a Megafon sztárjai már reggel 8 előtt közös fotókkal köszöntötték a Fidesz elnökét:

Aztán a posztjuk nyom nélkül eltűnt.

A kormánypárti médiában, ahol Orbán minden szárnyrebbenéséről több anyagban szoktak beszámolni, szintén nem volt a születésnapnak nyoma, elég volt az Origóra ránézni.

Egyedül a Magyar Nemzet írt arról, hogy Így köszöntötték hatvanadik születésnapján Orbán Viktort, amiben említették a megafonos Deák Dániel posztját is, amit visszavontak, majd a cikkből is kivették az utalást.

Nyilvánvalóan bekészített posztok mentek a kukába, aki pedig nem hallgatott az utasításra, annak utólag adták parancsba, hogy törölje a születésnapi posztot. Az Orbán Viktor Facebook-posztjai alatt máskor rendre hízelgő fideszes képviselők ezen a napon távol maradtak, vagy a születésnap említése nélkül kedveskedtek.

Kiderült, mi az, ami egy orbánistának sokkal megalázóbb lehet, mint hajbókolni a 60 éves vezér előtt: amikor a központ még csak meg sem engedi nekik, hogy látványosan megalázkodjanak a gazdájuk előtt.

Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy micsoda szemétség volt ez azoknak szemben, akiket így megfosztottak attól, hogy nevethessenek egy egészségeset.

Hogy lehet valaki ekkora party pooper?

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!