Az út szélén hagyott ország

10 hónapja ezelőtt 38



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevelének új része, benne a szűk közelmúlt legfontosabb-érdekesebb cikkeivel. Szokás szerint négyet külön is ajánlanék:

Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni, és mielőtt belekezdenénk a mai levél érdemi részébe, egy emlékeztető, ma, azaz csütörtök délután 7 órától a 444 Közértben, azaz a 444 zárt Facebook-csoportjában lehet kérdezni első bűnügyi podcastunk, a Cserben hagyva kérdezőit, illetve megszólalóit. A kérdésekre válaszol majd Boros Juli és Csurgó Dénes, a 444 újságírói, Kovács Szilárd, Kovács Judit bátyja és Gál András ügyvéd, minden további részlet itt olvasható.

Az élet itthon

Csütörtökön ismét élőlánccal tiltakoznak a diákok Budapesten a közoktatás helyzete és a tanárok kirúgása miatt, folyamatosan követjük majd a nap folyamán az eseményeket. Az oktatáshoz kapcsolódik az a szerdai hír, hogy a GKI szerint a kormány tudna béremelést adni a tanároknak, ha akarna. Szerdán is voltak már tiltakozások, fáklyásmenettel tüntettek a budaörsi oktatási intézmények és több százan tüntettek Orosházán is.

Egész éjjel tartott, és már több mint 20 órája zajlik a szociális törvény vitája a Parlamentben, az LMP és a Párbeszéd képviselői ugyanis obstrukcióval tiltakoznak a törvénymódosítás ellen, amely kimondaná, hogy az állam sokkal kevésbé felelős a szociális problémákkal küzdőkért, és mindenki alapvetően önmagáért felel. Ehhez kapcsolódik szerda esti cikkünk, melyben bemutattuk, hogy szinte sehol sem faragták le úgy a szociális ellátásokat, mint Magyarországon.

Bár mostanában az oktatásra jut több figyelem, de ez nem jelenti azt, hogy közben az egészségügy ne omladozna tovább. Friss hír, hogy elfogytak a dolgozók, novembertől nincs gyermekkardiológia a szolnoki megyei kórházban.

Az uniós szankciókat okolva vonnak össze két iskolát Veszprémben a fűtési szezon idejére, és szintén az elszálló energiaárak miatt, de szankciózás nélkül közölte a budapesti József Attila Színház, hogy csak hétvégente lesznek majd náluk előadások. És ha már EU: Navracsics Tibor unióval való barátkozásért felelős miniszter megpendítette, hogy újabb követelésekkel állhat még elő az Európai Bizottság.

Persze azért gazdasági sikerekről is beszámoltunk, például arról, hogy Mészáros Lőrinc balatoni szállodáját Mészáros Lőrinc gyermekei újíthatták fel vissza nem térítendő támogatásból, Gyurcsány Ferenc volt cégét pedig a Mathias Corvinus Collegium vásárolja meg. Ülésezett szerdán a Fővárosi Közgyűlés is, és kiderült, hogy Tiborcz Istvánnak egyelőre nem kell aggódnia a Tiborcz-adó miatt

Bár a járványról most éppen alig esik szó, de azért a járványadatokat hetente egyszer nyilvánosságra hozzák, és ezek alapján átlagosan még mindig napi 20 ember hal meg koronavírus-fertőzés következtében Magyarországon.

Bemutattuk a magyar foci közegét elég jól visszaadó történetet, amikor a Magyar Labdarúgó a nézőtéri rasszista megnyilvánulás után a huhogások ellen tiltakozó holland edzőre rótta ki legkomolyabb büntetést. Az MLSZ délután aztán közleményben igyekezett elmagyarázni a döntését.

Írtunk ezenkívül arról, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal is ada­tokat gyűjt Márki-Zay Péter mozgalmáról, amit a mozgalom szerint Rogán minisztériumából rendeltek meg, Schmidt Mária pedig kifejtette, hogy szerinte Németországban az emberek nem merik elmondani a véleményüket, és hogy 1,63 milliárd forintért árulják a badacsonyi kastélyukat Rákay Philipék

A nap interjúját Till „átjárható személyiség” Attila adta, aki elmagyarázta, hogy miért nem lát kivetnivalót abban, hogy a TV2-nél dolgozik, és megírtuk azt is, hogy internetezők és egy bátor kertész segítségével kapták el az elszökött agresszív kismalacot Budapesten.

A háború

Kíváncsiak voltunk, vajon mit gondolnak a magyar kormány kárpátaljai szövetségesei Orbán és a Fidesz szankcióellenes politikájáról, de hiába kerestük az összes felmerülő érintettet, egyelőre nem kaptunk választ kérdéseinkre. Ha ez változna, természetesen beszámolunk majd róla.

Ezekben a napokban heves harcok dúlnak Herszonnál – a városnál, amit Vlagyimir Putyin Oroszországhoz csatolt, az ukrán erők pedig megkísérlik visszafoglalni. Hogy mi történt a városban a háború kezdete óta, arról Dmitro Bahnenko herszoni újságíró a saját családjának történetén keresztül készített megrázó dokumentumfilmet, amit a BBC mutatott be.

Hír volt szerdán, hogy megkezdte őszi nukleáris hadgyakorlatozását az orosz hadsereg is. Ezt minden évben meg szokták tenni, de az ideire nyilván kiemelt figyelem hárul Putyin közelmúltbeli fenyegetései miatt. Jöhetnek az orosz egyetemekre a kötelező kurzusok arról, hogy Oroszország nagyszerű, a Nyugat meg nem. Az ilyesmi ennyire erőteljes sulykolása mindig az igazság és a magabiztosság jele. Végül a Mercedes is úgy döntött, hogy bezárja oroszországi gyárát, ezzel az utolsó nyugati autógyártó is távozik az országból. Írtunk emellett arról, hogy Zelenszkij szerint „őrültség” az oroszok taktikája a keleti fronton, és hogy súlyos károk érték Ukrajnában a kulturális örökséget.

Miniszterelnökkeringő és a világ

A szerdán hivatalba lépő Rishi Sunak az első brit miniszterelnök, aki hindu, és aki gazdagabb, mint az angol király. Viszont gyenge legitimációval kellene vezetnie egy megosztott pártot és egy recesszióba tartó országot. Nem lesz könnyű dolga, de nincs más reménye a Konzervatív Pártnak.

A világból írtunk ezen kívül arról, hogy

„Ne legyél lúzer, és inkább segíts másokon”

A 444.hu és az olasz VD közös videója az iskolai zaklatásról, és hogyan lehet küzdeni ellene.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!