rajta egy ország.
Abban rengeteg ember,
s az emberben a szíve.
S abban a szívnek ezernyi érzése.
Elindult az érzés keresni otthonát,
csak egy szemernyi rést,
így hát leporolta bánatát.
Elhajtotta a múltat.
Rajta már úgysem változtathat.
Magára öltötte a jelent,
s kitört helyéről,
mert nem hallották idebent.
Tükörré vált a szemekben,
festékké az ecsetben,
kézzé a kezemben.
Halk suttogássá a néma csöndben.
Ő lett száz csillag reménye az égen.
Emlékek sokasága az évben.
Nagy mosolyú, néma jajgatás,
pillanatról-pillanatra dúló felfordulás.
Az utolsó utáni még egyszer,
vígan daloló balladás szeptember.
S nem tudta a "Miérteket",
Vándorolt tovább magaslatból mélységbe.
S egyszer csak azon kapta magát,
hogy világgá nőtte ki magát.
English (US)