Most szeretném csak magamat, Önmagamat védeni.
Miért nehéz ez, hisz` szeretlek, s nem akarlak bántani,
Nem akarlak búba vinni, Önmagammal rántani.
Hallok tőled szavakat, mik mondatokká lesznek.
Apró szavak mondatokat írt szöveggé tesznek,
Miben semmi értelem, sem meglapult kis vágyak...
Egy leírt szép szövegedben, egyben sem talállak.
Miért nekem kell segíteni? Miért csak én kereslek?
Amikor te megrekedsz, mindig én vezetlek.
És gondolkodom, mit tehetnék, de nem segít az arcod,
Mosoly látszik, nem csatáid, sem a röpke harcod.
Nem olvasok gondolatban, s nem hallak meg téged.
Minden sejtem azt suttogja, Te vagy, Te a végzet,
Mégis küzdök, engedném a kezedet, de végleg.
Drog vagy Te, egy fájó forrás, nélküled hogy éljek?
Tegyél jót, hogy jót tehessek, mostanában félek,
Nem nyílsz már, mint kincsesláda, beragadt a széled.
Nem a múltat, nem a jövőt, sem a jelent éled...
Feladtam, hogy kitaláljam, magad hogyan érzed.
Minden hajó vízen van, közben semmi szélcsend.
Minden botor mozdulattal csak sóvárgok érted.
Minden törést elszenvedek, van olyan, ki értett?
Olyan vagy, ki továbbmegy, vagy az, ki immár végzett?
English (US)