Egy tanúvallomás szerint Orbán kérésére hivatkozva keverték bele Bajnait a Városháza-ügybe

10 hónapja ezelőtt 30



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Pár hónappal a 2022-es választások előtt egy láthatólag előre megtervezett kormányzati kampány indult Karácsony Gergely ellen, ami Városháza-ügyként híresült el. Ez nagyjából úgy nézett ki, hogy először az Indexen, majd más kormánypárti felületeken, illetve egy maszkos Anonymus videóin sorra jelentek meg kiszivárgott hangfelvételek és fotók, amelyekkel azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy a főváros el akarja adni a Városházát, miközben bűnözőkkel folytat sötét háttérmunkát. A kormány szügyig beleállt az ügybe, de a rendőrség és a NAV is igen aktív volt.

Nem merülünk el most újra a részletekben; a fővárosi vizsgálóbizottság azt állapította meg, hogy nem született döntés a Városháza eladásáról, és nem voltak irányított pályázatok sem. De a rendőrség még nyomoz, a hvg.hu pedig megszerzett több érdekes dokumentumot. Ezekből csak néhány részletet emelünk ki, a többi a részletes cikkben.

Peter's iPhone

Az egyik a Nemzeti Nyomozó Iroda határozata, mellyel felfüggesztette a Bajnai Gordon feljelentése nyomán indult nyomozást. A határozat szerint nem tudták azonosítani, ki készített titokban hangfelvételt és ki tette azt közzé, azonban azt leírják, hogy az Anonymus által közzétett felvétel összevágott, tévesen közvetíti a megbeszélésen elhangzottakat. A volt miniszterelnök úgy került az ügybe, hogy korábbi munkatársa, a még régebben a Fidesz gazdasági hátországában tevékeny Gansperger Gyula elhívta egy megbeszélésre. Ezen jelen volt a leggazdagabb magyarországi család tagja, Rahimkulov Ruszlan, illetve a kormánnyal együttműködő orosz család ügyeit intéző, újabban Tiborczékal is üzletelő Zentai Péter. A találkozóra érkező Bajnairól lesifotók készültek, a beszélgetésről pedig hangfelvételek, amelyeket aztán a fideszes politikusok felhasználtak a kampányban.

A hvg.hu azt írja: megszerzett egy, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által készített szakvéleményt, amelyből annyi mindenképpen kiderül, hogy egy Péter nevű személy iPhone-jával rögzítették a beszélgetést.

Gyula & Gyula

A lap beszámol több tanúvallomás tartalmáról is. Az egyiket az Anonymus-videókban fő konspirátorként feltűnő Berki Zsolt tette, miután gyanúsított lett a Nemzeti Nyomozó Iroda által indított nyomozásokban. Kihallgatása során elmondta, hogy már Tarlós István vezetése alatt is készült egy koncepció a Városháza park fejlesztéséről, és Karácsony Gergely is ígérte a választási kampányban a fejlesztést – ebben ő jó üzleti lehetőséget látott.

Elmondása szerint Gansperger Gyula és egy másik, meg nem nevezett, I. számú tanúként emlegetett ember is megkereste. A rendőröknek azt mondta Berki, hogy Gansperger erőltette, hogy Bajnai Gordont mindenképpen be kell vonni a projektbe, de ő ezt már akkor sem értette. Állítása szerint Gansperger erre úgy reagált, hogy ezt „Viktor” a lelkére kötötte.

„Én ekkor visszakérdeztem, hogy milyen Viktor. Az Orbán? Gansperger Gyula azt válaszolta, hogy igen, a miniszterelnök.”

A Fidesz-közeli üzletember nem reagált a hvg.hu megkeresésére.

Az I. számú tanú vallomásáról a botrány közepén a Magyar Nemzet is beszámolt, de egy apróságot kihagyott; ti. hogy a tanú azt is elmondta, évek óta ismerőse Budai Gyulának, aki az egyik felelőse volt az ügynek kormányoldalon, és feljelentést is tett. Az ügyészség azóta kimondta, hogy a nyomozás adatai szerint nincs olyan bizonyíték, amely igazolná, hogy Berki bűncselekményt követett volna el azok alapján, amit róla az I. számú tanú, valamint a feljelentő Budai Gyula állított.

Írtam Budai Gyulának, hogy erről az összefüggésről miért nem számolt be eddig, ha válaszol, azt feldolgozzuk.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!