Hétfő délután verekedés volt a 4-6-os villamoson a Széna tér környékén: hárman rátámadtak egy idősebb utasra, és amikor a Margit hídhoz érve a villamosvezető megpróbált közbeavatkozni, őt is ütni-rúgni kezdték – írja a Telex, ami úgy tudja, az egyik támadónál kés is volt, a vezető segítségére pedig egy nő sietett.
A lapnak a rendőrség azt írta, a BRFK a verekedés bejelentésekor, 16:20-kor küldött járőröket a Margit híd, budai hídfő megállóhoz. A rendőrök egy percen belül odaértek, és két nőt meg két férfit fogtak el, majd állítottak elő a II. kerületi rendőrségre.
„Az eljárás adatai szerint a társaság két nő és egy férfi tagja szóváltást követően bántalmazta az egyik idősebb utast a villamoson, majd a férfi a villamos vezetőjét is megtámadta” – írta a lapnak a rendőrség. „A 27 éves és 32 éves nőket csoportos garázdaság bűntett gyanúja miatt, valamint a 19 éves férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett gyanúja miatt is kihallgatták gyanúsítottként. Utóbbi gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására”– írták.