Hópelyhek pihennek fázós vállamon.
Szórt fényben csillogó jégkristályszemek
vizslatják léptem, ha olykor megcsúszom.
Fekete vér csorog fehér sebekből.
Megdermedt ágak markában ül az ég.
Fák alatt bujkáló, befagyott tócsák
tükrét felgyújtva lángol a messzeség.
Foglyul ejtenék a felkelő napot.
Börtönük mélyén didereg a remény:
vörösen izzó sugarakon ülve
talán már a tavasz utazik felém.
Néha suttogás visszhangzik a szélben.
Március üzen a megfagyott földnek.
Február jégszívét majd felolvasztja,
színeket ültet, és illatos zöldet.
English (US)