Így halt meg Szent Katalin

1 év ezelőtt 43



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Sienai Szent Katalin 1347. március 25-én született Siena városában egy kelmefestő 22. gyermekeként, épp egy pestisjárvány kellős közepén. Életében a csodás jelek hatesztendős korában kezdődtek, amikor állítólag trónján látta Jézust, és extázisba esett. Ekkor határozta el, hogy szüzességet fogad, és zárdába vonul – írja a Rubicon.hu.

1362-ben beléphetett a Szervita Nővérek közé, bölcsességével és vallásosságával olyan tekintélyre tett szert, hogy rendtársai már fiatal lány korától anyjukként tisztelték. 1370 táján – állítólag Jézus utasítására – kilépett a zárda falai közül, prédikálókörútra indult, amelynek során szónoklataiban a kor politikai és társadalmi problémáit kezdte ostorozni:

Itália számára békét hirdetett, keresztes hadjárat szervezését követelte a hitetlenek ellen, bírálta a fényűző és fogadalmukat megszegő egyházi vezetőket.

Állítólag Pisában imádkozva megjelentek testén Jézus stigmái, Itáliát járva számos csodás gyógyulás fűződött a nevéhez. 1376 során követőivel Avignonba ment, hogy XI. Gergely pápát személyesen bírja rá a hazatérésre: útja sikerrel járt, az egyházfő 1377 januárjában bevonult Rómába.

Giovanni di Paolo: Szent Katalin misztikus eljegyzése, amit követően az Úr kiszólította magányából és elküldte az emberek közé, a béke és az igazság angyalának

Katalin egészsége azonban a gyermekkora óta folytatott rendszeres böjt, az állandó zarándoklatok és prédikációk következtében megrendült, és 1380-banRómában elhunyt. II. Pius 1461-ben avatta őt szentté, II. János Pál pápa pedig 1999-ben Európa egyik védőszentjévé nyilvánította Sienai Szent Katalint.

The post Így halt meg Szent Katalin first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!