Jobb felkészülni, a jövő héten az esernyő lesz a legjobb barátunk

10 hónapja ezelőtt 29



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Vasárnap késő délután, este az Alpokaljára és a délnyugati, déli határvidékre már besodródhat egy-egy zivatar, majd az éjszaka folyamán a Dunántúl nyugati felén lehetnek alkalmasak a feltételek néhány cella kialakulásához. Vasárnap Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés érvényes a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt, írja a Kiderül.hu.

Hétfőn napközben is jellemzően a Dunántúlon, illetve a Dél-Alföld tágabb térségében kell helyenként zivatarokra számítani. A legerősebb cellákat intenzív csapadékhullás (10-20 milliméter), kis méretű jég és szélerősödés kísérheti. Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki a Dunántúlra, Pest, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés megyére a hétfői napra vonatkozóan a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

Zivatarfelhő és villám az égen Nagykanizsa felett

Zivatarfelhő és villám az égen Nagykanizsa felett. (Fotó: MTI/Varga György)

Kedden és szerdán az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, bár többfelé várható eső, záporeső, zivatar. A délkeleti szél néhol megélénkül, zivatar térségében megerősödhet. Hajnalban 10-16, délután 19-26 fok valószínű, a tartósabban csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.

Csütörtökön az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütés is várható, de összességében több helyen számítani lehet esőre, záporesőre, zivatarra. A keleti, délkeleti szelet néhol élénk, zivatarban erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 9-16, a maximum 20 és 28 fok között valószínű, a tartósabban csapadékos vidékeken lesz a hűvösebb.

Pénteken az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, csak szórványosan valószínű záporeső, zivatar. Az északkeleti szelet sokfelé élénk, zivatarban erős széllökések kísérhetik. Hajnalban 11-16, a délutáni órákban 23-29 fokot mérhetnek.

 Szombaton a gomoly- és fátyolfelhők mellett akár több órára kisüthet a nap, de elszórtan kialakulhat zápor, zivatar is, átmeneti szélerősödéssel. A minimum-hőmérséklet 11-17, a csúcsérték 23 és 29 fok között valószínű.

Vasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütésre van kilátás, elszórtan záporral, zivatarral. A szél legfeljebb zivatar környékén erősödik meg. A hajnali 11-17 fokról délutánra 24 és 30 fok közé melegszik fel a levegő, írja az MTI az  az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése alapján. 

The post Jobb felkészülni, a jövő héten az esernyő lesz a legjobb barátunk first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!