Demcsák Zsuzsa és Krishan Dangwal története a távoli Srí Lankán vette kezdetét még 2019-ben, amikor a tévés az Ázsia Expressz című műsorban szerepelt. Egy két hétig tartó leállás idején, egy vacsora alkalmával találkoztak, Krishan is a produkció kapcsán volt aznap este jelen. Zsuzsa és a férfi olyan mély benyomást tettek egymásra, hogy mindketten szerelembe estek, végül Magyarországtól több ezer kilométerre, Ázsiában össze is házasodtak. Frigyükről senki sem tudott, a tévés családja is csak utólag értesült a sorsfordító eseményről. Miután a forgatás véget ért, Zsuzsa Ázsiában maradt, hogy együtt lehessen férjével, mézesheteiket töltötték a szomszédos kontinensen. A nagy nyilvánosság számára is csak ekkor derült ki, a tévés férjhez ment: a közösségi oldalaira feltöltött képeken ugyanis jól látszott, karikagyűrű csillog az ujján.
A pár az első perctől fogva azt tervezte, hogy Krishan költözik Magyarországra. A hagyománytisztelő férfinak fontos volt, hogy Zsuzsa gyermekeivel jó kapcsolatot ápoljon. A hazai esküvővel sem akartak sokat várni, bár ehhez több iratot is be kellett szerezniük Indiából, amelyek többek között igazolták: Krishannak nincs felesége hazájában. A dokumentumok megszerzése rengeteg idejüket és energiájukat elvitte, ám egy évvel indiai házasságkötésük után, 2020 áprilisában itthon is kimondták egymásnak a boldogító igent – a ceremónián a Story magazin stábja is jelen volt. Bár nagy lakodalomról álmodtak, az egész világot megbénító koronavírus-járvány miatt rajtuk és az anyakönyvvezetőn kívül csupán két tanú lehetett jelen. A menyasszony és a vőlegény ugyanarra a zenére vonult be a házasságkötő terembe, mint ami akkor szólt, amikor Krishan térden állva megkérte Indiában Zsuzsa kezét. A tévés gyermekei a szigorú járványügyi szabályok miatt nem léphettek be a terembe. Krishan családja pedig egy videóhívás keretében nézte végig, ahogy fiuk örök hűséget fogad a tévésnek. Demcsák Zsuzsa a ceremónia után elmondta, szülei sem hittek benne, hogy egyszer újra férjhez megy. „Folyamatosan mondogattuk pedig, hogy nagyon akarjuk az esküvőt, és biztosan össze is fog jönni. Ők szótlanul bólogattak, legbelül azonban szerintem erősen kételkedtek benne. Ismernek, nem vagyok az a férjhez menő típus.” A házasságkötéskor egyébként arról is rendelkezniük kellett, hogy gyerekszületés esetén mi lesz a vezetékneve a babának. A pár akkor úgy döntött, Demcsák–Dangwal lenne a pici neve. A tévés és indiai férje nem zárkóztak el attól, hogy közös gyermeket vállaljanak. Szóba került köztük a babatéma. „Azt mondja, ez az én döntésem, rám bízza, legyen úgy, ahogy én szeretném. Egyébként állítja, ő megálmodta, lesz egy közös gyerekünk, mégpedig egy kislány. Meglátjuk, így alakul-e” – nyilatkozta egykor Demcsák Zsuzsa.
Annak idején sokakban felmerült a kérdés, vajon egy ennyire más kultúrájú ember, mint Krishan, megtalálja-e a számításait távol az otthonától, Magyarországon? Akkor még úgy tűnt, igen. Az indiai férfit azonnal befogadta Zsuzsa családja, és Krishan is hamar a szívébe zárta őket. Akárcsak a magyarokat! Kedvenc étele lett a töltött káposzta, megtanult galuskát szaggatni, lettek magyar barátai, Budapest pedig lenyűgözte. Mindeközben nem veszítette el önmagát: bölcs, higgadt és elképesztően pozitív maradt. Irigylésre méltó személyisége pedig Zsuzsára is kihatott, aki kívül-belül kivirágzott férje mellett. „Noha még mindig lobbanékony a természetem, Krishan folyamatosan tanítgat, hogyan gondolkodjak más fejével, miképp tudjak úgy fogalmazni, hogy a szavaim, a stílusom ne bántson meg senkit. Immár könnyebben és hamarabb tudok bocsánatot kérni még akkor is, ha nem érzem, hogy bántó lettem volna“ – árulta el korábban Zsuzsa.
A házaspár mindennapjai, úgy tűnt, harmonikusak. Kapcsolatuk egy időben valóban idilli volt. Krishan elkísérte Zsuzsát a sajtóeseményekre, míg a tévés mindent megtett, hogy segítse férjét a magyarországi boldogulásban. Aztán idén jelentkeztek az első baljós jelek. Nem titkolták, Krishannak hiányzik az otthona, és feltett szándéka, hogy egy időre hazamegy. De akkor még szó sem volt arról, hogy mindez a házasságukra is kihatna, sőt Zsuzsa nagyon támogatón állt férjéhez. Amikor azonban kiderült, a tévés elvállalta a Money or Love című reality műsorvezetői feladatát, és így hosszú időre Dominikára teszi át a székhelyét, felütötte a fejét a pletyka, nincs minden rendben férj és feleség között. Ekkor derült ki az is, hogy Krishan már azelőtt hazautazott, hogy Zsuzsa Dominikára repült volna. A műsorvezető akkor még tagadta, hogy problémáik lennének. „5188 km távolság. Ilyen messze kellett utaznia Krishannak, hogy három év után újra lássa a családját, és eleget tegyen munkával kapcsolatos, már halaszthatatlanná vált felkéréseinek. Még mi sem tudjuk, mikor látjuk egymást újra, hiszen nagyon elfoglalt lesz ő is és én is a következő hónapokban. Addig is köszönjük, hogy sokan aggódtok értünk, nincs miért” – így reagált Demcsák Zsuzsa arra a pletykára az Instagram-oldalán, hogy válságba került a házassága.
Közösségi oldalán tette közzé legutóbb azt is, hogy Krishannal közösen úgy döntöttek, elválnak. „Jövőbeli, munkával kapcsolatos terveink olyan hosszú időre választanak el egymástól, ami sajnos nem teszi lehetővé a házasságunk fenntartását. El kell engednünk egymás kezét, de mindig ott leszünk egymásnak mint legjobb barátok” – fogalmazott Zsuzsa bejegyzésében, amivel egy meseszerűen induló, ám hamar keserédessé váló történet végére tett pontot.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
The post Két év után véget ért Demcsák Zsuzsa és indiai férjének tündérmeséje first appeared on Story.