Lang Györgyi lánya interjút adott a Storynak: „Györgyi imádott engem, én is őt”

3 hete ezelőtt 35



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Az a nyilvánosság előtt sem volt titok, hogy Lang Györgyinek van egy lánya, de kapcsolatukról, családi életükről az énekesnő sosem beszélt. Palugyai Sári most kilépett a nyilvánosság elé, és megkapó őszinteséggel mesélt magáról, Györgyivel való viszonyáról. „Szivárványcsaládban nőttem fel. Apukámat is ismerem, ő is részt vett és vesz a nevelésemben, de én Anyával és Györgyivel alkottam egy szűk családot. Azt szoktam mondani, nekem egy apukám és két anyukám van, illetve sajnos már csak volt. Györgyi meghalt, amit egy év után sem tudok feldolgozni – mondta Sári. Mint kiderült, Györgyi és akkori párja nagyon szerettek volna gyereket, de abban az időben két nő esetében ez nem volt egyszerű vállalkozás. De nagyon akarták, nem foglalkoztak senkivel és semmivel. „Kerestek egy apukát, és elkezdődött a mi szivárvány- és patchworkcsaládunk története.”

Sári mondandójából az is kitűnt: Lang Györgyi igazán jó anya volt. „Györgyi sokat mesélt nekem a gyerekkoromról, állítólag végtelenül kedves, kíváncsi kislány voltam, de olykor hisztis, amit nehezen viselt. Olyankor csak annyit mondott: ’Sári, hagyd már abba!’ Imádott engem, én őt, volt, hogy engedékeny volt, de volt, hogy szigorú. Nem szerette, amikor rendetlenséget hagytam magam után, túl sok játékom volt, és hajlamos voltam szanaszét hagyni azokat. Györgyi viszont rendmániás volt. Sokat foglalkozott velem: amikor iskolás lettem, együtt tanultunk, főleg irodalmat. Bár nem tartotta fontosnak, hogy jó jegyeket hozzak haza, a házi feladatom megírásánál mindig ott ült az asztal másik oldalán.”

További részletek a legfrissebb Storyban!

Kiemelt kép: Gálos Mihály Samu/fotocentral.hu

The post Lang Györgyi lánya interjút adott a Storynak: „Györgyi imádott engem, én is őt” first appeared on Story.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!