Lassan luxus lesz Magyarországon hajat vágatni

1 év ezelőtt 65



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Egyre több fodrász, kozmetikus kénytelen árat emelni, hiszen alig álltak talpra a koronavírus miatti lezárások után, nem tarthatott sokáig a fellendülés. Jelenleg ugyanis sokakat érint a kata adózási rend megváltoztatása, sőt a rezsi növekedése, és az infláció is betesz ennek a szektornak – számolt be a Pénzcentrum.

Hajat szárító nő, akinek a forró levegő az arcába fújja hajzuhatagát.

(Fotó: Pixabay)

A portál cikkében a KSH adatait felhasználva rámutat, hogy, bár természetesen az árak attól is függnek, hogy hol készül a frizura, egy férfi hajvágás a 2019-es árakhoz képest átlagosan 33 százalékot emelkedett. Míg három évvel ezelőtt átlagosan 2080 forintba került, idén szeptemberben már átlagosan 2780 forintot kellett a szolgáltatásért fizetni. A női hosszú haj mosásának, vágásának, szárításának ára ugyanebben az időszakban  4070 forintról 5 390 forintra nőtt, azaz 32 százalékos növekedést produkált.

A portálnak nyilatkozó szakemberek szerint ráadásul nem kénytelenek a jövőben újra emelni, ugyanis a folyamatosan növekvő infláció mellett a fodrászkellékek árai is drágulnak, ráadásul az energiaköltségek is nagy terhet rónak a szalonokra.

Hogy pontosan hogyan tudnak gazdálkodni a fodrászatok a következő időben egyelőre nem teljesen látható, de a kényszerhelyzetek különös megoldásokat szülhetnek. Nyáron az olasz Castenaso városában a súlyos szárazság miatt egy ideig korlátozzák a fodrászok vízhasználatát és leszögezték, egyszer moshatják meg a vendégek haját.

The post Lassan luxus lesz Magyarországon hajat vágatni first appeared on nlc.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!