ez a költő dolga, és nem is kevés!
De ha minden mondatban
ott van a sóhaj -
hogy az ő lelke csupa szenvedés -
akkor nincs idő elmondani,
hogy a tavaszban újra jő az ébredés.
Ha füstös kocsmák rejtett árnyékában
megbúvik az öntömjénezés,
akkor kilépve a napsugaras térre,
szemünket csak bántja a fény.
A költő az az érzékeny műszer,
amely felfogja, mi a tévedés
és hangtalan siklik a csillagos égen,
hogy lekiáltson a szomjazó népnek:
Ne adjátok fel!
Mindig van remény!
English (US)