Magyar Péter már arról beszél, hogy hibahatáron belül van a Fidesz és a Tisza, és ezt a kampányt csak elrontani lehet

4 hete ezelőtt 40



bohócdoktor szja 1% felajánlás

„Ha megkérdeztek volna engem február 17-én, nem gondoltam volna, hogy ide jutunk, vagy azt gondoltam volna, hogy eddigre börtönben ülök, vagy valahol külföldön próbálok új életet kezdeni” - mondta Magyar Péter a HVG rendezvényén. Miután ma kiderült, hogy a Medián legújabb kutatása szerint már csak 5 százalékpont a különbség a kormánypártok és a Tisza között, a pártelnök még tovább ment, és közölte: ő úgy tudja, hogy a Karmelita belső mérései szerint már hibahatáron belülre, 2,5 százalékra megközelítette a Tisza Párt a Fideszt.

„Pontosan tudjuk, melyik az az 54 választókörzet, amit meg kell nyernünk a győzelemhez” - tette hozzá.

Szerinte a kormánypárti lejáratókampányok nem fognak rajta, de „az biztos, hogy nagyon óvatosnak kell lennem, és szerintem nem is követtem el az Ötkert óta semmit, de biztos, hogy leszek én még minden, talán pedofil és gyerekgyilkos is a propagandában.”

A hvg.hu tudósítása szerint hangsúlyos téma volt Budapest, ahol „a Tisza Párt lényegében ki akar maradni mindenből”. De azt hozzátette, hogy „ha Vitézy Dávid programjának már csak a tizede is megvalósulna, ez egy sokkal jobb város lenne”.

  • Zsarolás és bunkósbot szerinte az a friss kormányhatározat, amely megnehezíti az önkormányzatok működését, és veszélybe sodorhatja a jövő évi fővárosi költségvetést.
  • Kifizetőhelyeket is emlegetett a fővárosi céges pozíciók kapcsán, elismerve, hogy ő is volt ilyesmi állásokban állami cégeknél, de igyekezett ott hasznos munkát végezni.
  • A budapesti olimpiánál először kell egy alapos előkészítés, tájékoztatás és szakmai vita. Egyszerre bírálta a Momentum nolimpiás kampányát és a kormány akkori hozzáállását, valamint Karácsony friss támogató nyilatkozatát.
  • Utóbbi mögött egyeztetéseket sejt a főpolgármester és a Fidesz között, és azt is felvetette, hogy „a Fidesz és a DK elviszi tandemben” a következő ciklust Budapesten.

A magabiztos mondásokban bővelkedő tudósítás azzal zárul, hogy Magyar kijelenti: „ezt már csak mi tudjuk elrontani”, és „ha ez nem sikerül, az nem a Fidesz győzelme, hanem a mi hibánk lesz.”

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!