Ember nem tekint saját fajára,
Mikor a gyermek ránéz apjára,
Nem talál magára!
Keserűség tombol, lelkeket vonszol,
Mélyen rombol, szerteszét boncol.
Szomorú szívek magánytól fájnak,
Meggyötörve üresek az árnyak.
Már nem vagyunk biztosak semmiben,
Látjuk s érezzük, de mennyien!
Tanácstalan, tehetetlen a jelen,
Úgy érezzük, közel a perem, ott állsz te velem.
De mielőtt vége a létnek,
Vess véget a végnek!
Lásd meg mindenben a szépet,
Hogy örökkön-örökké éljek!
Mert sok a gonosz a Földön,
Ember! Az élet nem börtön.
Tarts ki örökké Istenben,
Ez törjön utat mindenben!
English (US)