Nem túl kecsegtető az a világ, ahol már az oxigént is a futár hozza

10 hónapja ezelőtt 33



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Nem véletlen, hogy A kézbesítő kapcsán mindenhol két párhuzamot emlegetnek rendkívül találóan: egy dél-koreai Mad Maxbe oltott Death Stranding ez, amelyben apokaliptikus futárok lavíroznak a pusztuló bolygó porral beszórt, kietlen világában. Bár a sorozatot a videójáték rajongói egyből plagizálással gyanúsították, néhány kattintással kideríthető az, amivel A kézbesítő producerei lesöpörték az asztalról a vádakat: a sorozat a 2016-ban debütáló, azonos című webtoonon alapul.

Nem véletlen, hogy a Netflix a Squid Game sikerét követően ráfekszik mindenre, ami koreai, népszerű és megfilmesíthető: a streamingóriás több körben jelentette be, hogy kiemelten foglalkozik a dél-koreai tartalomgyártással, ennek legutóbbi állomásaként egy 2,5 milliárd dolláros tervet jelentettek be, ezt a pénzt az elkövetkező négy évben készülnek elkölteni eredeti dél-koreai tartalmakra. Az apokalipszis talán még sosem volt olyan népszerű sorozattéma, mint most, így adta is magát, hogy disztópikus sci-fi a kisképernyőre kívánkozzon.

2071-ben járunk, a Föld és egy üstökös kellően kellemetlen találkozásának következményeként kipusztult a lakosság nagy része, de azok sem jártak sokkal jobban, akik életben maradtak. A légkör élhetetlen, csupán maszkkal, plusz oxigénnel lehet megmaradni, ráadásul pusztító viharok dúlják fel azt, ami az általunk ismert világból megmaradt. A kialakult helyzet értelemszerűen újrarendezi a társadalmat, amely Dél-Koreában három csoportra oszlik:

  • a kiváltságosok, akik a föld alatt élnek viszonylagos jólétben,
  • az általános körzetben élő köznép,
  • és a menekültek, akik értelemszerűen a társadalmi ranglétra legaljára csúsztak.

A futárok is kihaltak, vagy legalábbis szakmát váltottak, most már nem négysajtos pizza lapul a táskájukban, hanem az életet adó oxigén és néhány fontos élelmiszer, ráadásul a munkájuk során sem az őrült autósok vagy a nem jattolók jelentik a legnagyobb kellemetlenséget. Míg az életet biztosító készleteket szállítják ki, élő prédának számítanak mindenki számára, aki nem engedheti meg magának a tiszta levegő luxusát, épp emiatt a kézbesítők csapata jóformán egy elitalakulathoz hasonlít, ahová csak a legjobbak tartozhatnak. Közülük is kiemelkedik az 5-8-as, akit mindenki élő legendaként emleget, és ugyan Kim Woo-bin alakításában valóban egy karizmatikus vezetőnek mutatkozik, nem sok minden derül ki róla azon kívül, hogy előszeretettel közlekedik lassított felvételeken, és annyira vagány, hogy a belélegezhetetlen légkörben is lehúzott ablak mellett gyújt rá halálos nyugalommal. Az 5-8-as az angol címnek megfelelően valóban fekete lovagként segít az elesetteken, és valamiféle ellenállást is építget, amikor összeakad egy kissé lúzer, de rettentően elszánt menekült fiúval, Yoon Sa-wollal, aki eltökéli, hogy kézbesítő lesz.

Innentől kezdve gyorsulnak fel az események több párhuzamos szálon futva: míg Sa-woll a sorozatba épített, kétepizódos, a Squid Game-re pofátlanul hajazó betétben verekedi át magát a kézbesítő versenyen, addig a sorozat látványosan építgeti a társadalomkritikus vonalat is. Az apokaliptikus világot középpontba helyező történetek sajátja, hogy előbb-utóbb az ember embernek farkasa lesz, történjen ez kicsiben vagy épp nagyban, ahogy A kézbesítő esetében is. Itt is akad egy inkompetens kormány meg egy hataloméhes, kegyetlen vállalat, amelynek első soraiban ott ül egy meglepően súlytalan rosszfiú, akiről pontosan annyi derül ki, mint a slendrián módon megírt antagonistákról: azért gonosz, mert gonosz. A dél-koreai társadalom egészét megmozgató relokáció során nem olyan nemes elvek vezérlik, hogy a megfogyatkozott koreai nép túléljen, hanem hogy minél többüket irtsa ki, de szerencse, hogy akad ebben a nyomorult világban egy maroknyi elszánt kézbesítő, akik igyekeznek felvenni a harcot vele.

Netflix Kim Woo-bin a Kézbesítő című sorozatban.

Diktátoraspiránsok és kamionos futárok harca ez tehát, amelyben nincsenek holmi felesleges karakter- és motivációárnyalgatások, teljesen egyértelmű, hogy ki a jó és ki a rossz. A sorozat nem is igyekszik mélyebb karakterrajzot csatolni szereplőihez annak ellenére, hogy csupa érdekes arc bolyong a poros Dél-Koreában, akiket ugyan egy-egy elejtett félmondattal is képes izgalmassá tenni, hogy aztán szinte semmilyen velük kapcsolatos kérdésre se adjon választ. Márpedig ezek egyre gyűlnek kezdetben még reményt generálva, hogy majd a cselekmény előrehaladtával a visszatartott információk miatt annál nagyobbat üt a nagy rádöbbenés, majd bosszantó lesz, végül egyre nagyobb logikátlanságok törik meg az egyébként tempósan induló sorozatot. A megannyi megválaszolatlan kérdés miatt egyre zavarosabbá válik nemcsak a cselekmény, de a szereplők motivációi is, hogy aztán kiderüljön, hogy a jó-rossz szembeálláson kívül nem érdemes ilyesmiket keresgélni A kézbesítőben. Ráadásul az egész sorozatnak olyan hangulata van, mintha a manapság oly divatos univerzumépítés újabb példáját látnánk, és hibái ellenére tényleg kellően nagy potenciál lapulhatna ebben a lepusztult világban – hogy aztán egy banális és teljesen logikátlan fináléban lezárjanak minden létező szálat, az 5-8-as pedig végre elvigyorodjon.

A sorozat rengeteg, egyébként önmagában is figyelmet érdemlő témát bedob – a kormány és az azt túlzottan befolyásoló gonosz óriáscég áldatlan szimbiózisától kezdve a társadalmi egyenlőtlenségeken át egészen a népbutításig, a mutánsokig és a gyilkos oltásokig –, hogy aztán végül semmit se fejtsen ki igazán. Olyan, mintha egy sor remek ötlet találkozott volna a forgatókönyv megírásakor, de túl nagy falatnak ígérkezve inkább a történet vége felé járva behúzták a kéziféket, és inkább gyorsan lezavartak egy megúszós finálét, ahol a maszkos hősök jól megmutatják a papírmasé gonoszoknak, hogy nem szép dolog kiirtani az embereket.

Legalább a látványra többé-kevésbé nem lehet panasz, ám a sorozat technikai hátterét ismerve ez inkább alapkövetelmény, mint megsüvegelendő dolog, tekintve, hogy Dél-Korea elsőszámú, vizuális effektekkel foglalkozó stúdiója, a VFX Studio Westworld felelt érte, amely többek közt a Squid Game-et és a Mindannyian halottak vagyunk című sorozatokat is készítette. A porral borított Koreai-félsziget a lerombolt házaival és a végtelen sivatagjaival végig hátborzongató, ahogy a nem csekély számú akciójelenet is jól koreografált, a széria közepén található autós üldözéses jelenet pedig még moziképernyőn is megállná a helyét.

Netflix

De hiába a külcsín, ha a motor döglődik, márpedig A kézbesítő az ígéretes alap ellenére nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, így végső soron vélhetően nem sokan bánkódnak majd, hogy a sorozat nem ágyaz meg automatikusan a folytatás számára. Hiába szippant be az oxigénhiányos világa, a meglehetősen nézőbarát rövidségű – hatrészes – A kézbesítő megmarad a hangulatos, de kissé bugyuta sorozatok szintjén.

A kézbesítő (Black Knight), 2023. A hat epizód elérhető a Netflix kínálatában. 24.hu: 5/10

The post Nem túl kecsegtető az a világ, ahol már az oxigént is a futár hozza first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!