A német belügyminiszter bejelentette, hogy átmenetileg kiterjesztik az ellenőrzést az ország minden határára az illegális migráció visszaszorítása és az iszlamista szélsőségesek jelentette veszély elhárítása érdekében, írja az MTI.
Konkrét intézkedésekkel erősítjük a nemzetbiztonságunkat, és folytatjuk az irreguláris migráció elleni szigorú fellépést
– mondta Nancy Faeser egy hétfői sajtótájékoztatón. A belügyminisztérium közlése szerint az Európai Uniót is értesítették a szeptember 16-án kezdődő, hat hónapig tartó ellenőrzések elrendeléséről a Franciaországgal, Luxemburggal, Hollandiával, Belgiummal és Dániával közös határon. Az ellenőrzések kiegészítik a Lengyelországgal, Csehországgal, Ausztriával és Svájccal közös határon már meglévő korlátozásokat.
„Amíg az új Közös Európai Menekültügyi Rendszerrel nem sikerül létrehoznunk az Európai Unió külső határainak erős védelmét, addig a saját országhatárainkon kell tovább erősíteni az ellenőrzéseket” – mondta Faeser.
A belügyminiszter emlékeztetett, hogy Németország 2023 októbere óta több mint 20 ezer embert fordított vissza a határairól.
Az ellenőrzése bevezetése a teljes országhatáron az illegális migráció további korlátozását és az iszlamista terrorizmus jelentette veszélyekkel, valamint a súlyos bűncselekményekkel szembeni védekezést szolgálta. Mindent megteszünk azért, hogy jobb védelmet biztosítsunk az országunkban élő emberek számára
– mondta a miniszter.
Gerhard Karner osztrák belügyminiszter a német határellenőrzés kiterjesztésére reagálva kijelentette: Ausztria nem fogad be olyan személyeket, akiket a német határról fordítanak vissza. Karner szerint Németországnak jogában áll visszaküldeni azokat az embereket, akik egy másik országban indították el menedékjogi kérelmüket, azonban a hivatalos eljáráshoz a kérelemben érintett tagállam beleegyezése is szükséges.
The post Németország az összes határára kiterjeszti az ellenőrzést first appeared on 24.hu.