Novembertől már nem tankolhatunk az egyik Shell benzinkúton Szegeden – csak szerződött, vállalati partnereket szolgának majd ki

1 év ezelőtt 92



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Újabb 17 kútját zárja be a lakosság előtt 2022. november 2-tól a Shell – közölte pénteken a cég. Az intézkedéstől a vásárlói elégedettség növekedését és a hatékonyság javulását várja a vállalat – írja a Telex. Mint kiderült, a Bajai úti töltőállomást alakítják át Szegeden, itt novembertől csak szerződött, vállalati partnereket szolgának majd ki.

A portál szerint a Shell augusztus elején már alkalmazta az új működési modellt egy mosonmagyaróvári és egy debreceni töltőállomásán, a cég közleménye szerint a lakossági vásárlók is pozitívan fogadták azt. A tapasztalatok tükrében ezért 2022. november 2-ától a Shell 193 magyarországi töltőállomása közül, további 5 budapesti, valamint 12 nagyvárosi, azaz összesen 17 állomás működését állítja át. Az euroShell üzemanyagkártyával nem rendelkező lakossági vásárlók számára a cég szerint mindez nem okoz jelentős változást, elég átgurulniuk Budapesten az adott kerületen belül, vidéken pedig ugyanazon városon belüli egy másik Shell kútra, ahol megtölthetik a tankot.

Tehát, ha eddig a következő kutak egyikén tankoltál hatósági áras üzemanyagot, november 2-tól ezt nem teheted majd meg, mert ott kizárólag szerződött, vállalati partnereket szolgának majd ki:

  • 1037 Budapest, Bécsi út 277.
  • 1239 Budapest, Haraszti út 38/B.
  • 1097 Budapest, Kén u. 1.
  • 1173 Budapest, Pesti út 6.
  • 1039 Budapest Batthyány út 77.
  • 3300 Eger, Rákóczi út 95.
  • 9021 Győr, Tompa utca 7.
  • 6000 Kecskemét, Városföld út 50
  • 3527 Miskolc Külterület 3 számú főút Felsőzsolcai körforgalom 0945/5 hrsz.
  • 8800 Nagykanizsa, Balatoni út, 1839/13 hrsz.
  • 4400 Nyíregyháza, Mező utca 28-40,
  • 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos utca 41-43.
  • 6728 Szeged, Bajai út 2c-2d
  • 5000 Szolnok, Tószegi út 5/a
  • 9700 Szombathely, Kiskar utca 8.
  • 2800 Tatabánya, 100-as út 53 km szakasz 11818/1 hrsz.
  • 8900 Zalaegerszeg, Hock J. utca

A Shell nyár óta „időszakosan szünetelteti” öt magyarországi benzinkútjának üzemeltetését, a kutak bezárását a cég szerint akkor az „optimálisabb hálózati működés és a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodás” indokolta.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!