Pap Dorci a Dancing with the Stars legutóbbi adásban beszélt először az Esztergályos Patrikkal való szakításáról. Táncpartnerével, Baranya Dáviddal egy kortárs produkcióval készültek most szombatra.
Ahogy elkezdtünk próbálni, egyre inkább azt éreztem, hogy ez a tánc meg ez a zene bemutatja a kapcsolataimat. Mindegyik viharos volt, mindig mindent intenzíven éltünk meg. Jelenleg is hasonló szituációba kerültem, mint amit elmesélünk ezzel a tánccal. Sajnos nem úgy alakult a kapcsolatunk Patrikkal, ahogy azt szerettünk volna. Úgy néz ki, hogy most külön utakra tértünk. Vele volt az első olyan kapcsolatom, ahol megpróbáltuk a közös életet, és összeköltöztünk. Talán ezért is most ez az egyik legnagyobb csalódás, hogy nem sikerült, és nem jött össze. Most nagyon sok érzelmet, ami bennem van ezzel kapcsolatban, ki tudom táncolni. Ez talán könnyíteni is fog rajtam, és jó érzés lesz, hogy szavak nélkül ki tudom adni magamból ezt az egészet
– fogalmazott a próbafolyamatról szóló kisfilmben.
Az Exatlon Hungary All Star játékosairól év elején derült ki, hogy együtt vannak.
The post Pap Dorci és Esztergályos Patrik szakítottak first appeared on 24.hu.