Három év, melyet egy kés vág
Ezt a kést ketten fogtuk
De a megmaradt karok
Már csak az enyémek
Ketten egyedül próbáljuk feldolgozni
Elfelejteni, megemészteni, csodálni
Az évek néhol mint a vaj, máshol mint a vas
S én úgy hittem, míg a te kezed is markolja
Nincs olyan, mely megállíthatna
Hittem, reméltem, bízva bíztam
Egyáltalán nem gondolván, ezzel vétkeztem
Biztosra véltelek, s te úgy érezted, engem nem érdekel
Így hát te is kevésbé szorítottál
De ezt nem vettem észre, mert elvakított
A görög napfelkelténél is szebb mosolyod
A mosoly, mely mellett az életemet terveztem
A kedvesség, mely engem kényeztetett
Úgy éreztem, az a mosoly nem szólhat másnak
A gyönyörű szemeid rám néznek majd, nem másra
S mikor megtudtam, dühöngtem, haragudtam
Legfőképpen magamra, de ezt nem tudtam
Ami múlt, már elmúlt, még ha nem is múlik
A kés, mely az éveket vágta, elcsúszik
Hirtelen nehéz lett a gondolat, hogy ketten fogjuk
S karjaink egyszerre egymás fogjaik
Szerelmes voltam, szerettelek
Habár szerelmes már nem vagyok, mindig szeretlek
Újrakezdeni nem lehet, értelmetlen
De gondolataim sokszor téged keresnek
English (US)