Szalonképtelenül viselkedett, kioktatta a bírónőt az újbudai késelő, ezért elnapolták a tárgyalást

2 hónapja ezelőtt 15



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Ma tartották az Újbudán idén januárban késelő Sz. Szilárd tárgyalását, ám a Blikk tudósítása szerint a férfi olyan mértékben volt szemtelen és tiszteletlen a bírónővel, hogy az azonnal berekesztette és elnapolta a tárgyalást. A vádlott többször is megpróbálta kioktatni a bírónőt és utasítani akarta, hogy olvassa fel az elmeorvosi szakvéleményét.

Mint ismeretes: 2023. január 12-én este tíz után érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy a XI. kerületi Lecke utca egyik társasházában az egyik lakó beszakította a szomszédja ajtaját az egyik Lecke utcai társasházban, és be akar jutni a lakásába. A megerősített létszámban kiérkező rendőrökre Sz. Szilárd rátámadt. Az egyik megkéselt rendőr a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe.

A Blikk beszámolója szerint Sz. Szilárdot ma talpig bilincsben, kommandósok kísérték a tárgyalóterembe. Első megszólalásában a férfi felháborodva közölte, hogy az ügyében keletkezett összes papírt kidobta, mert annyira felidegesítette magát az ott leírtakon, amikor a cellájában tanulmányozta.

The post Szalonképtelenül viselkedett, kioktatta a bírónőt az újbudai késelő, ezért elnapolták a tárgyalást first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!