Szoboszlaiék elképesztő „emberi tévedés” áldozatai lettek

1 év ezelőtt 35



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A Tottenham-Liverpool rangadó 2-1-es hazai sikerrel zárult a Premier League 7. fordulójában. A londoni derbiről ez a mondat csak a végeredményt közli tényként, azonban aki nem látta a meccset, nem árt tudni úgy, hogy

  • a 26. percben Jones durván letalpalta Bissoumát, a játékvezető előbb sárgát adott a liverpoolinak, de a visszajátszás megtekintése után felmutatta a piros lapot.
  • A 34. percben mégis majdnem a Liverpool szerzett vezetést, Díaz azonban hiába talált be, a játékvezető les miatt nem adta meg.
  • 1-1-es állásnál Diogo Jota másfél perc alatt begyűjtött két sárgát, ezzel már kilenc főre fogyatkoztak a vendégek.
  • Szoboszlai Dominikék  5-3-as védelmi vonalat húzva a kapujuk elé egészen elképesztő munkával védekeztek, már úgy nézett ki, kihúzzák X-el, amikor a 96. percben (!) Pedro Porro középre lőtt labdája Matipról a saját kapujába csorgott.

Nem is a két kiállítással akad probléma, hanem a 0-0-nál, és még egy fős liverpooli hátránynál meg nem adott Díaz góllal, ami nagy mértékben befolyásolta a mérkőzés végeredményét. Már a tévé előtt ülve is látható módon nem volt les az a les, a spori az asszisztense jelzésére mégis megadta, ráadásul a VAR ugyan vizsgálta az esetet,  ki tudja miért mégsem jelezte, hogy rossz az ítélet.

🗣 “They’ve got that so badly wrong”
🗣 “I’m not a fan of VAR”

Jamie Redknapp and Andros Townsend discuss the disallowed Luis Diaz goal pic.twitter.com/sLixfvMqmM

— Sky Sports Premier League (@SkySportsPL) September 30, 2023

Természetesen a teljes angol sajtó ezen az eseten lovagol, okkal. Pláne, miután a PGMOL (Professional Game Match Officials Limited) a mérkőzést követően elismerte, hogy tévedés történt.

„A PGMOL elismeri, hogy a Tottenham Hotspur–Liverpool mérkőzés első félidejében jelentős emberi hiba történt. A Luis Díaz által lőtt gólt a játékvezetői csapat les miatt érvénytelenítette. Ez egyértelmű és nyilvánvaló hiba volt, ami azt kellett volna eredményeznie, hogy a gólt a VAR beavatkozásával kellett volna megadni.” – idézi a közleményt a Sky Sports. A testület továbbá közölte, megvizsgálják a hibához vezető körülményeket, és felveszi a kapcsolatot a Liverpoollal is.

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere annyit reagált a közleményre:

Kinek segít ez most? Nem kapunk érte pontokat. Senki sem vár el száz százalékban helyes ítéleteket, de azt gondoltuk, hogy a VAR megérkezése talán egyszerüsíti a dolgokat.

The post Szoboszlaiék elképesztő „emberi tévedés” áldozatai lettek first appeared on Rangadó.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!