Tavaszi boldogtalanság

1 év ezelőtt 48



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Jó reggelt! Tavasz van, ráadásul 10 éve elkezdődött valaminek a kezdete, ami hamarosan folytatódni fog!

Addig is itt van négy kiemelt cikkünk a címlapról:

Ez a 444 reggeli hírlevele, ez meg a többi.

BELFÖLD

A Népszava nem találta látható nyomát az Integritási Hatóság működésének, sokadjára sem válaszoltak egyetlen feltett kérdésükre sem.

Bencsik András szerint nem szabadna hagyni, hogy a „svábbogarak” március 15-én kitóduljanak a budapesti utcákra: szerinte ha Budapest köztársaság, az azt jelenti, hogy Budapesten nem kell magyarnak lenni, és bárhova oda lehet hányni.

Magyarország blokkolta az EU közös nyilatkozatát a Putyin elleni elfogatóparancsról, az igazságügyi miniszterek nyilatkozatát egyedül Varga Judit nem írta alá.

GAZDASÁG

Svájc bankmentő akciója megrázta az európai bankokat is, az EKB hűti a kedélyeket: a Credit Suisse felvásárlása a riválisa által egyáltalán nem nyugtatta meg a piacokat, de ehhez a svájci hatóságok módszereinek is lehetett köze.

A Német Gazdaságkutató Intézet vezetője szerint nem lehet kizárni egy európai bankválság lehetőségét, akár pánik is kitörhet a tőkepiacokon.

Ha hód úrnak nem tetszik, álljon tovább – üzente Arad polgármestere, miközben zúgtak a láncfűrészek. Manapság már csak a varjaknak, galamboknak, hódoknak és kacsáknak vannak jogaik, figyelmeztetett az emberek nevében.

Újpest nem akarja átadni a szakrendelőjét az államnak: a központosított modell szerintük nem versenyezhet az önkormányzat figyelmével. Már kórházakat is kaphatnak az alapítványoknak kiszervezett egyetemek.

Nem árulja el a mentőszolgálat, hány háziorvos írta alá az új ügyeleti szerződést, pedig a Belügyminisztérium is a mentőszolgálathoz irányította a kérdést.

HÁBORÚ

Putyin „személyesen akarta megnézni, mit művelt”, amikor elment a szétbombázott mariupoli szülészethez és a koncertterembe is, ahol nemrég hadifoglyokat őriztek.

A Wagner vezetője nyílt levélben kért segítséget a Wagner vezetője, mert tart az ukrán ellentámadástól: Jevgenyij Prigozsin szerint az ukránok le akarják választani őket az orosz hadsereg fő erőiről. Közben Avdijivka lehet a háború második Bahmutja, a kelet-ukrajnai kisvárost ugyanis napok óta próbálják bekeríteni az oroszok (egyelőre sikertelenül).

A cseh elnök arra számít, hogy jövőre csökken az Ukrajnának nyújtott támogatás szintje. Norvégia azért még leszállított 8 Leopard tankot.

Az orosz elnök –a kinek a választási stábja nem használhat iPhone-trégi jóbarátjaként méltatta a kínai elnököt a moszkvai látogatása előtt. Kína Oroszország legfontosabb partnere, az egyetlen ország, ahonnan a hadiipara fejlett technológiákat szerezhet be, egyben az orosz energia legnagyobb potenciális felvevőpiaca is. Putyin közölte, hogy megvitatná a kínai elnök béketervét, ami az amerikaiak szerint viszont csak időhúzás.


KÜLFÖLD

A héten akár vádat is emelhetnek Trump ellen, ő pedig leszámolásra használna ezt riválisaival: a manhattani körzeti ügyész emelhet kissé hajánál fogva előrángatott vádat a bukott elnök ellen egy pornósztár lefizetése miatt, Trump és szövetségesei Ron DeSantis hiteltelenítésére próbálják használni a helyzetet.

A floridai republikánusok most azt tiltanák be, hogy hatodikos koruk előtt bármit mondjanak a gyerekeknek a menstruációról: a törvényjavaslat – amit egy korosodó férfi terjesztett elő – olyan lányoknak sem engedné, hogy tanuljanak a menstruációról, akik adott esetben már maguk is menstruálnak.

Bill Gates szerint professzionális járványzsandárokra van szükség, akik egész évben gyakorlatoznak, és egy kórokozó felbukkanásakor azonnal be lehet őket vetni a járvány terjedésének megfékezésére.

A francia kormány túlélte a bizalmatlansági indítványt, 9 szavazat hiányzott, hogy megbukjon a miniszterelnök.

Radikális nő vette át a legnagyobb baloldali párt irányítását, így a posztfasiszta Giorgia Meloni hirtelen szemben találta magát a nemezisével.

Izraelben elnapolták az igazságügy átalakítását célzó törvények javának elfogadását. Közben a pénzügyminiszter azt mondta, nem léteznek palesztin emberek, mert palesztin történelem és kultúra sincs.

BOLDOGSÁG

Az egyik legszomorúbb hírt hagytam a végére: még mindig a finnek a legboldogabbak, jönnek fel a litvánok, de a csehek, a románok, a szlovákok és a lengyelek is boldogabbnak érzik magukat, mint a magyarok.

Vigasztalja a magyar olvasót, hogy a 2030-as években átléphetjük a 1,5 fokos felmelegedést, bár állítólag még nincs veszve minden. Megjelent az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület legfrissebb jelentése, ami szerint már nem tűnik elkerülhetőnek az eddig kitűzött klímacél, de azon sok múlik, hogy ott meg tudjuk-e fogni vagy vissza tudjuk-e fordítani a klímaváltozást. Az IPCC elnöke szerint viszont sétálunk, miközben rohannunk kellene a cél felé.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!