felém szavakkal vívsz,
hisz elég volt belőlem,
de párbajra hívsz.
Két külön világ lettünk,
te, aki csalódsz, én, ki elfogad.
S bár túl messzire mentünk,
egymásról tán emlék sem marad.
Most arcomra meredsz,
és tagadsz is, ha bírsz,
már nem vagyok gyermeked,
így párbajra hívsz.
Majd a csend marad nekünk,
újra hátad mögött hagyva.
Csak egy gondolat kísért velünk,
bús kardjaink csattogása.
Nélkülem, apám,
most más levegőt szívsz,
és valamikor talán
egyszer párbajra hívsz...
English (US)