Élesen bírálta az ellenzék a belügyminiszter által benyújtott szociális ellátásról szóló törvénymódosítást, ezért Jámbor András, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese kezdeményezte, hogy addig folytassák a vitát, amíg annak érdemi eredménye nincs. Az ülés jelenleg is tart a Parlamentben – már tíz órája –, a képviselők éjszakába nyúló tárgyalásra készülnek.
A törvénymódosítás kimondaná, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, a gondoskodási sorban csak az ötödik helyen szerepel az állam – az egyén után a hozzátartózók, a települési önkormányzatok és a karitatív szervezetek jönnek a sorban.
Az ellenzéki pártok bírálták a javaslatot: Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője „Lex Megdöglesznek” nevezte el, mert szerinte az elöregedő társadalom egyik legnagyobb problémája az időskori betegápolás, a törvénymódosítás pedig megágyazhat annak, hogy ezt fizetőssé tegyék. Ungár Péter, az LMP társelnöke szerint a magyar kormány így próbál kivonulni a szociális ellátórendszerből.
Több ellenzéki képviselő, köztük Ungár Péter, Jámbor András és Tordai Bence is rendszeresen posztolnak a vitáról, amely az élő parlamenti közvetítésen is nyomon követhető.