Az összes ingatlantípus esetében nőtt az alku mértéke, amire legutóbb a Coviddal terhelt világjárvány csúcsán volt példa, derült ki az Otthon Centrum negyedéves összesítéséből: a vevők a legnagyobb árengedményt ma a használt családi házak esetében tudják elérni, ami egyúttal előrevetíti a piac változását.
Az összes település- és ingatlantípus esetében nőtt az alku mértéke a harmadik negyedévben, mutatta ki az Otthon Centrum legfrissebb összesítése. Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető elmondta, hogy a használt házak esetében 2,6, a paneleknél 1,9, míg a téglalakásokat érintő tranzakcióknál 0,8 százalékkal nőtt az alku mértéke az előző negyedévhez képest.
A használt házak esetében ismét 10 százalék fölötti árengedményt tud elérni a vevő. Az alku középértéke a július-szeptember közötti időszakban 10,1 százalékra emelkedett.
Ilyesmi utoljára a Covid világjárvány tetőzése alatt, a 2020-as év második negyedévében fordult elő, de akkor is csupán átmenetileg. Ezúttal azonban várhatóan a következő negyedévben is tartósan tíz százalék fölött marad az árengedmény mértéke, vagyis a megváltozott körülmények miatt újra helyzetbe kerültek a vásárlók
– kommentálta a piaci fordulatot a szakember.
A legnagyobb emelkedést a külső pesti kerületekben mérte az Otthon Centrum, ahol a 12,7 százalékos, átlagos árengedmény a duplája az előző negyedéves értéknek. Kicsivel 10 százalék felett volt az alku mértéke a 25 ezer főnél kisebb településeken (10,3 százalék), valamint a megyei jogú városokban is. Az agglomerációban és a régió központokban 9, Budán 8,4 százalék a teljes árengedmény. A legtöbb térségben 3-4 százalékkal emelkedett az alku mértéke az előző negyedévhez képest.
A panellakások esetében mért, 6,1 százalékos átlagos árengedmény 1,9 százalékkal magasabb az előző negyedévinél. Ebben a kategóriában ekkora mértékű árengedményre ugyancsak a Coviddal terhelt év elején volt példa legutóbb. Jelentősebb alkura akkor a világjárvány miatt volt lehetőségük a vevőknek, míg a mai piacot az energiaárak drasztikus emelkedése befolyásolja. Ugyan a távhő ára változatlan, de a változás szele a jelek szerint már elérte ezt a kategóriát is, hiszen a korábbinál nagyobb árengedményt tudnak elérni a vevők – összegezte az adatokat Soóki-Tóth Gábor.
Az alku mértéke településtípusonként 5,1-7,4 százalék között alakult. Budapest belvárosában, valamint a megyei jogú városokban 7, a régió központokban 6, Budán és a külső pesti kerületekben 5, míg az agglomerációban 5,6 százalék volt a teljes árengedmény átlagértéke a panellakásoknál. Utóbbi térségben emelkedett leginkább az alku mértéke, ami 2,8 százalékkal magasabb, mint az előző negyedévben. A többi térségben 2 százalék körüli emelkedést mutatott ki az Otthon Centrum összegzése.
A használt téglalakások esetében 6,1 százalékos a teljes alku mértéke, ez azonban az előző negyedévhez képest csak 0,8 százalékos emelkedést jelent. Egyelőre itt érezhető a legkisebb változás, ez az érték a tavalyi negyedik negyedévben volt utoljára ennél magasabb.
A legnagyobb árengedmény az 5 ezer főnél kisebb településeken volt, ahol 16 százalékot engedtek az árból az eladók. A legtöbb térségben azonban 5-7 százalékos volt a teljes árengedmény: legtöbb Budán (7,6 százalék), amelyet a kisvárosok (6,5) követtek. A belvárosban és a régióközpontokban ennél is kisebb volt az alku (5,8 százalék), míg a legkisebb átlagos árengedményt az agglomerációban érték el a vevők (4,7 százalék).
A téglalakások esetében a változás mértéke a legtöbb térségben 1 százalékon belül alakult az előző negyedévhez képest. Ez alól a budai térség jelent kivételt, ahol 2,2 százalékkal emelkedett az alku mértéke, míg az agglomerációban 1,9, a belvárosban pedig 1,2 százalékkal engedtek többet az eladók a meghirdetett árból.
Soóki-Tóth Gábor külön kiemelte a szerződéskötéskori alku lehetőségét. Ez a használt házak esetében 6,3 százalék, a paneleknél 3,6 százalék, a használt téglalakásoknál 3,5 százalék. Ez azt jelenti, hogy az eladók konkrét vevő esetén az árengedmény nagyobb részét (akár 60 százalékát) is hajlandók szerződéskötéskor megadni. Általános szabály, hogy a készpénzes vevők többet tudnak alkudni és előnyük a jelenlegi piaci helyzetben várhatóan tovább nő, de a hitelképes vásárlók is a korábbinál jobb pozícióba kerülhetnek a következő hónapokban.
The post Újra ziccerbe kerültek a vásárlók az ingatlanpiacon first appeared on 24.hu.