Van egy túlélő, mégis megoldatlan Finnország leghátborzongatóbb hármas gyilkossága

9 hónapja ezelőtt 27



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A Péntek 13 a horrortörténelem egyik legsikeresebb franchise-a: tizenkét film, tévésorozat, könyvek, képregények, videójátékok sora készült a táborozó kamaszokra vadászó, hokimaszkos Jason Voorhees rémtetteiről. Az első, 1980-as film egyik inspirációja egy húsz évvel korábban, Finnországban történt brutális hármas gyilkosság lehetett.

Az ország déli partján fekvő, Helsinkivel egybeépült Espoótól északra elterülő Bodom-tó a városi kirándulók egyik kedvelt célpontja. Oda indult két kamaszpár kempingezni 1960. június 4-én, szombaton. A lányok, Maila Björklund és Anja Mäki tizenöt évesek voltak, párjaik, Seppo Boisman és Nils Gustafsson már betöltötték a tizennyolcat.

Hajnali rémálom

Feldúlt táborhelyüket vasárnap délelőtt tizenegy tájban egy kiránduló találta meg. Azonnal rohant telefonálni, a rendőrség dél körül ért ki a helyszínre. Björklund, Mäki és Boisman halottak voltak, Gustafsson súlyosan sérült. A kamaszokat korán reggel, négy és hat óra között támadták meg egy késsel és egy tompa tárggyal – feltehetően egy fémcsővel vagy egy nagyobb kővel.

A halálos áldozatok testét zúzódások, szúrások borították. A legbrutálisabb sérülések Björklundon, Gustafsson barátnőjén voltak. Deréktól lefelé meztelen teste az összedőlt sátor tetején feküdt, a halála után is többször megszúrták. A legkevesebb sérülés a túlélő testén volt, de neki is több helyen eltört az arccsontja és az állkapcsa, a homlokán pedig mély sebet ejtett a gyilkos kése.

Minden jel arra utalt, hogy a gyilkos kívülről támadt rá a sátraikban alvó kamaszokra, vagyis a vásznon keresztül végzett velük. Az áldozatoknak több holmijuk is eltűnt, ezeknek jórészét sohasem találták meg, ahogy a gyilkos fegyverek sem kerültek elő. A fiúk motorkerékpárjainak a kulcsai is eltűntek, de a járművek ott álltak, ahol hagyták őket.

Gustaffson a barátnőjéhez hasonlóan a sátor tetején feküdt, amikor megtalálták.

Mezítláb volt, a cipőit a tábortól nagyjából ötszáz méterre, egy erdős részen elrejtve találták meg, ennek azonban csak negyvennégy évvel a gyilkosság után tulajdonítottak jelentőséget a hatóságok.

A morcos trafikos

A rendőrség az első pillanattól számos súlyos hibát követett el a nyomozás során. Nem kerítették el a helyszínt, így a rendőrök, a bámészkodók és később az eltűnt tárgyak keresésénél segédkező katonák minden nyomot széttapostak a környéken.

A nyomozás során kiderült, hogy két, kora reggeli madárlesen lévő tizenegy éves fiú, már reggel hatkor felfedezte távolról a feldúlt táborhelyet, de nem gondolták, hogy bárkinek is szólniuk kellene. Később azt mondták, egy magas, szőke hajú alakot láttak távozni az összedőlt sátrak mellől. Ugyanezt a figurát látta egy harmadik fiú is, aki a közelben horgászott.

Gustafsson sokkos állapotban volt, azt mondta, csak arra emlékszik, hogy egy sötét csuklyát viselő, vörösen izzó szemű alak támadt rájuk. Később, hipnózis során pontosabb személyleírást adott az elkövetőről. Ő is egy magas, szőke férfit írt le, mint a horgász és a madárlesen lévő fiúk.

Az egész Finnországot megrázó ügynek több gyanúsítottja is volt. Az első Valdemar Gyllström, az agresszív trafikos. Gyllstörm kioszkja alig fél kilométerre állt a Bodom-tó partjától; az ötvenes évei közepén járó mogorva férfi arról volt híres, hogy gyűlöli a turistákat. Minél fiatalabbak, annál inkább. Nem egyszer fordult elő, hogy kövekkel dobálta meg azokat, akik feldühítették – akár felnőttek voltak, akár gyerekek.

Gyllström később többször is bevallotta, hogy ő ölte meg a tóparton sátorozó fiatalokat.

Azt mondta, a gyilkos fegyvereket és a sátrakból eltűnt tárgyakat a telkén egy kútba dobta. A trafikos néhány nappal a gyilkosság után valóban betemetett egy kutat az udvarán, a rendőrség azonban sohasem vette komolyan a trafikos vallomásait. Többször kihallgatták a férfit, a házát is átkutatták, de semmi sem utalt arra, hogy köze lehetett a mészárláshoz. A felesége pedig eskü alatt vallotta, hogy a gyilkosság éjszakáján Gyllström otthon aludt.

Keskusrikospoliisi / Wikipedia A sátor a gyilkosság után.

Valdemar Gyllström 1969-ben (más források szerint 1972-ben) a Bodom-tóba fulladt. Minden valószínűség szerint öngyilkos lett. Búcsúlevelet is hagyott, melyben még egyszer, utoljára magára vállalta a hármas gyilkosságot. Sokkal később, Gyllström felesége a halálos ágyán azt mondta, hazudott, amikor nyomozás során alibit igazolt a férjének. Gyllström azzal fenyegette, megöli, ha bárkinek is elárulja, hogy nem volt otthon azon a hajnalon. Csakhogy a nő ezt sokkal korábban is elmondhatta volna, amikor a férje maga ismerte be a gyilkosságokat.

A nyomozók sohasem gyanakodtak komolyan Gyllströmre. Úgy gondolták, a férfi zavart elméjű volt, ez indokolta a beismeréseit és a későbbi öngyilkosságát is.

Egy gyanúsított, két megoldatlan gyilkosság

Az ügy másik gyanúsítottja egy krimibe illő figura, Hans Assmann volt. A Németországban született férfi a második világháború elején, tizennyolc évesen belépett a Waffen-SS-be. Két éven át őrként szolgált az auschwitzi haláltáborban, de beleszeretett egy zsidó lányba, akivel szökést terveztek. Lebuktak, Assmannt büntetésből a keleti frontra vezényelték. Szovjet fogságba esett, ahol gyaníthatóan beszervezték a KGB-hez.

Assman, aki alig öt kilométernyire lakott a gyilkosság helyszínétől, a megszólalásig hasonlított azokra a fantomképekre, amelyeket Gustafsson hipnózis során feltárt emlékei, illetve a horgászfiú és a madárlesők vallomásai alapján rajzoltak.

A gyilkosság reggelén a férfi megjelent Helsinkiben egy kórházban, álnéven mutatkozott be, zavartan viselkedett, a ruhái pedig véresek voltak.

Assmannt ráadásul évekkel korábban, egy másik, szintén megoldatlan gyilkossággal is kapcsolatba hozták. A tizenhét éves Auli Kyllikki Saari 1953. május 17-én biciklivel indult haza egy gyülekezeti találkozóról, de nyoma veszett. Maradványait egy lápos területen találták meg öt hónappal később. A nyomozók először szexuális indíttatásból elkövetett gyilkosságra gyanakodtak, de a teóriát egyetlen bizonyíték sem támasztotta alá.

Több gyanúsított mellett Assmann neve is szóba került, mivel a férfi és a sofőrje a kérdéses időben elhaladtak azon az úton, melyen a meggyilkolt lány biciklizett. Bár több közvetett bizonyíték, így a felesége vallomása is Assmann ellen szólt, a férfit végül nem vádolták meg a gyilkossággal. Assmann 1997-ben, a halálos ágyán állítólag bevallotta Saari megölését. Azt mondta, véletlen baleset volt, a sofőrjével azonban megpróbálták eltüntetni a nyomokat, mert senki sem tudhatta meg, miért és hová tartottak aznap.

A Bodom-tavi gyilkosságokkal kapcsolatban Assmannt azért nem vádolták meg, mert a férfinak sziklaszilárd volt az alibije. Vannak, akik szerint az alibit maguk a finn hatóságok kreálták Assmann-nak, mert nem akartak összetűzést a szovjetekkel, ez azonban nem több összeesküvés-elméletnél.

Fordulat negyvennégy év után

Teltek az évek, az évtizedek, a Bodom-tavi gyilkosságok ügye lassan elcsendesedett. Nils Gustafsson felépült, buszsofőrként kezdett el dolgozni, megnősült, gyerekei születtek, átlagos életet élt. Aztán 2004 márciusában, hatvanhárom éves korában, negyvennégy évvel a mészárlást követően letartóztatták és megvádolták a barátai megölésével.

JUSSI NUKARI / LEHTIKUVA / AFP Nils Gustafsson és ügyvédje, Riitta Leppiniemi a 2005. augusztus 16-án tartott tárgyaláson a finnországi Espoóban.

A nyomozóhatóság arra hivatkozott, hogy miután a bizonyítékokat új módszerekkel és modern eszközökkel is megvizsgálták, minden jel Gustafsson bűnösségének irányába mutat.

A vád kezében a túlélő cipője volt a legfontosabb ütőkártya: a gyilkosság helyszínétől nagyjából fél kilométerre megtalált cipőkön ugyanis mindhárom áldozat vérét megtalálták, Gustafssonét azonban nem, vagyis úgy tűnt, hogy a túlélő nem akkor sérült meg, amikor a társai.

A nyomozók szerint a gyilkosság éjszakáján Nils Gustafsson túl sokat ivott és összeveszett a barátaival. Le akart feküdni Maila Björklunddal, de a lány vonakodott, ezért a fiú agresszívvé vált. Seppo Boisman közbeavatkozott, a fiúk verekedni kezdtek, így tört el Gustafsson arccsontja és állkapcsa. A dühtől fortyogó fiú elment a táborhelyről, megvárta, amíg a többiek elalszanak, majd visszaosont és meggyilkolta őket. Miután kitombolta magát, elrendezte a helyszínt, sérüléseket okozott magának, megszabadult a gyilkos fegyverektől, eltüntetett néhány tárgyat, elrejtette a cipőit, majd eszméletlennek tettetve magát várta, hogy valaki rájuk találjon. A nyomozók szerint Gustaffson lehetett a szőke hajú alak, akit a madárlesők és a horgászfiú láttak távolodni a helyszínről.

Évtizedekkel a szörnyűségek után felbukkant egy újabb tanú is. Egy nő egy dokumentumfilmes stábnak azt mondta, a gyilkosságok éjszakáján ő is a tóparton kempingezett néhány barátjával, az éjszaka egy pontján megjelent a táborukban Boisman és Gustafsson. Utóbbi nagyon részeg és agresszív volt. A történettel kapcsolatban azonban felmerül a kérdés, hogyha igaz, akkor a nő vajon miért várt több mint négy évtizedet az elmesélésével. Maila Björklund naplót vezetett, és bár írt benne a kempingezésről, azt sehol sem említi, hogy a két fiú elhagyta volna a táborhelyet.

A védelem szerint a vád teóriája több ponton is gyenge lábakon állt.

Egyrészt, Gustafsson vérét megtalálták a sátor belsejében, ami arra utal, hogy ő odabent volt, amikor kívülről rájuk támadtak. Az ügyvédek szerint nehezen hihető, hogy valaki egy komoly verekedés után képes elkövetni egy hármas gyilkosságot, majd hosszabb-rövidebb gyalogtúrák során elrejteni a bizonyítékokat, illetve az áldozataiéhoz hasonló sérüléseket okozni magának.

Másfél évvel Nils Gustafsson letartóztatása után, 2005 októberében a bíróság minden vádpontban ártatlannak találta a Bodom-tavi hármas gyilkosság túlélőjét. A finn állam közel 45 ezer euró (mintegy 17 millió forint) kártérítést fizetett Gustafssonnak, a férfi azonban nem indíthatott kártérítési pereket a finn médiumok ellen jóhírnevének megsértése miatt.

Amikor Gustafsson pere zajlott, a brit Guardian újságírója arról kérdezett meg helyieket Espoóban, hogy mit gondolnak a hátborzongató ügyben negyven év után beállt fordulatról. Egy Anna Pirisjoki nevű nő azt mondta:

Három generációnyi gyerek nőtt fel úgy, hogy mindig azt hallotta, ne csavarogjon sötétedés után, hiszen a Bodom-tavi gyilkos még mindig odakint van. Nem valószínű, hogy Gustafsson tette. Ha így lett volna, már sokkal korábban letartóztatták volna.

The post Van egy túlélő, mégis megoldatlan Finnország leghátborzongatóbb hármas gyilkossága first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!