Az amerikai kormány alá tartozó, öttagú Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) egyik tagja, Brendan Carr az eddigi talán legkeményebb üzenetet fogalmazta meg a TikTokkal kapcsolatban, amikor arról beszélt, hogy a kormány külföldi beruházásokat felügyelő bizottsága (CFIUS) egyszerűen be kéne tiltsa a videós alkalmazást.
Carr az Axiosnak adott interjúban beszélt erről, és jelzi, hogy a washingtoni szervek egyre kevésbé nézik jó szemmel az Egyesült Államokban is rendkívül népszerű kínai alkalmazást. Csak az Egyesült Államokban 200 millióan töltötték már le az alkalmazást, ezzel a TikTok egyre inkább részévé válik a kritikus információs infrastruktúrának.
Az Axios megjegyzi, hogy az FCC ugyan önmagában nem tud mit kezdeni a TikTokkal, de a Kongresszus korábban már lépett fel kínai telekommunikációs céggel szemben, amikor Carr hasonlót javasolt, akkor épp a Huawei esetében.
A TikTok jelenleg is tárgyalásokat folytat a CFIUS-szal, hogy átszervezhetik-e a működésüket egy teljesen amerikai cégbe, hátrahagyva a kínai ByteDance-t, hogy tovább működhessenek az Egyesült Államokban. A New York Times szeptemberben arról írt, hogy már körvonalazódik a megállapodás, de akkor az igazságügyi minisztérium egyik tisztviselője, Lisa Monaco volt még elégedetlen azzal, hogy a megegyezés nem adna elég védelmet a kínai hatásoktól.
Ráadásul jó eséllyel a félidős választások után republikánus többség lesz a Kongresszusban, és ott valószínűleg még nehezebben menne át bármiféle megállapodás, amiről a politikusok azt gondolják, hogy túlságosan megengedő Kínával szemben.
A TikTokkal szembeni amerikai ellenérzéseket az erősítette fel a közelmúltban, hogy felerősödött a gyanú, a TikTok visszajuttatja az amerikai felhasználók adatait Kínába, illetve mivel rengeteg amerikai használja, az alkalmazás alkalmas lehet politikai történések, például választások befolyásolására.
Carr most az interjúban arról beszélt, hogy egyszerűen nem tud elképzelni ebben a felállásban olyan védelmi mechanizmust, ami garantálni tudná, hogy az amerikai adatok nem kerülnek kínai kézbe, ezért ő a betiltást látja az egyetlen útnak. Carr korábban már az Apple és a Google vezetőit is kereste azzal, hogy vegyék ki az alkalmazást a kínálatukból.
A TikTok közleményben reagált, aláhúzva hogy Carrnak nincs szerepe az Egyesült Államok és a TikTok képviselői között zajló, bizalmas tárgyalásokban, és szerintük a biztos az FCC-s szerepétől függetlenül fejtette csak ki véleményét. A vállalat bízik benne, hogy hamarosan megállapodásra jutnak az amerikai kormánnyal, és sikerül minden ésszerű nemzetbiztonsági aggályt rendezniük. A TikTok emellett támogat olyan nemzeti adatvédelmi szabályozást, amely minden vállalatra érvényes lenne, tették még hozzá.
A közelmúltban több jelentés is megjelent arról, hogy a TikTok felhasználók adatai kikerülhetnek az Egyesült Államokból, annak ellenére, hogy a TikTok korábban ennek ellenkezőjét állította. A Buzzfeed júniusban írt arról, hogy Kínában dolgozó informatikusok hozzáférhetnek nem nyilvános amerikai felhasználói adatokhoz, többek között telefonszámokhoz is, illetve arról is írta, hogy a kínai székhelyű ByteDance arra utasította az alkalmazottait, hogy Peking-barát üzeneteket tolmácsoljanak a vállalat híralkalmazásán. A ByteDance azt állította később, hogy ez nem igaz. A Forbes pedig múlt hónapban írt arról, hogy a ByteDance korábban arra készült, hogy a TikTok segítségével gyűjtsön információkat egyes amerikai felhasználókról.
Korábban a Trump-kormány is harcot hirdetett az alkalmazás ellen, próbálták is betiltani, de nem jártak sikerrel 2020-ban. Akkor arra utasították a ByteDance-t, hogy egy amerikai vállalatba vigyék át a TikTokot, de akkor nem született meg a tranzakció.
Az Axios megjegyzi, hogy Trump fellépését akkor heves kritikákkal illették a progresszív körökből, de a közelmúlt hírei után megfordult sokak hozzáállása az apphoz, és a demokrata képviselő, Mark Warner a múlt héten például azt mondta, hogy ez nem olyasmi, amit gyakran hallani tőle, de Donald Trumpnak konkrétan igaza volt a TikTok ügyében.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy közben az alkalmazás népszerűsége miatt egyre több amerikai politikus is használja a TikTokot, hogy így érjék el a fiatal választókat.