699 millió forintért eladó Torgyán József egykori villája, amit egy éve még 950 millióért hirdettek

2 órája ezelőtt 3



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Egy év után újra felkerült Torgyán József kisgazda politikus és volt földművelésügyi miniszter egykori villája az egyik ingatlanhirdetési portálra, de az ára több mint 250 millió forinttal csökkent, írja a Pénzcentrum.

A hatszobás, 324 négyzetméteres, XII. kerületi ingatlant tavaly augusztusban még 950 millió forintért hirdették meg, ez négyzetméterenként 2,9 millió forintos árat jelentett. A mostani hirdetésben jelentősen csökkent az ár, 699 millióért már meg lehet venni a házat. A paraméterek is változtak, az alapterület 324 négyzetméterről valahogy 410 négyzetméter lett, de a telek mérete is nőtt, a tavalyi 1213 után most 1264 négyzetméteresként hirdetik.

A lap azt írja, Torgyán 2000-ben vásárolta az ingatlant, saját állítása szerint 50 millió forintért. Jelentős felújításon esett át az épület, a hirdetés szerint négy autó számára fűtött garázs, márványpadló, finn szauna és egy borospince is tartozik a házhoz. Érdekesség, hogy kisgazda politikus egyik vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel a villát, mint tulajdont, mert nem akarta, hogy „betörő-, rabló- és robbantócsoportok” tudják, pontosan hol lakik.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!