A béranyaság egészségügyi kockázatai: jóval nagyobb a komplikációk esélye, mint saját babánál

2 órája ezelőtt 5



bohócdoktor szja 1% felajánlás

A béranyáknál magasabb a terhességgel kapcsolatos súlyos komplikációk aránya, mint azoknál a nőknél, akik a saját babájukat hordják ki – derült ki egy friss tanulmányból.

A kanadai adatokon alapuló kutatás szerint a béranyáknál nagyobb valószínűséggel fordulnak elő szövődmények – köztük a szülés utáni vérzés és a terhességi toxémia – a természetes úton vagy lombikbébi-eljárással teherbe esett nőkhöz képest. Emellett a béranyáknál nagyobb az esély arra, hogy koraszülött legyen a baba, ugyanakkor a súlyos újszülöttkori szövődmények nem gyakoribbak náluk – írja a Guardian

Fontos eredmény a béranyák, a szülők és az orvosok számára

Az Annals of Internal Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányban kifejtik, hogy a kanadai Ontario tartomány Better Outcomes Registry & Network (Born) nevű adatbázisát használták arra, hogy feltárják a komplikációk előfordulását. Több mint 863 ezer szülést elemeztek, amelyek 2012 és 2021 között zajlottak. A születések közül 846 124 volt természetes fogantatás eredménye, 16 087 pedig lombikprogramhoz (IVF) kapcsolódott. 806 baba béranyától született, jellemzően a szülőktől kapott embrió beültetése révén.

A kutatócsoport megállapította, hogy a terhességgel kapcsolatos súlyos komplikációk aránya 7,8 százalék volt a béranyák esetében, 2,3 százalék a természetesen fogant csoportban és 4,3 százalék az IVF-nek köszönhető terhességek esetében.

A szakemberek megjegyezték, hogy a béranyáknál gyakoribbak voltak bizonyos körülmények – a többi között szültek már korábban, alacsonyabb jövedelmű területen élnek, túlsúlyosak és magas vérnyomással küzdenek – de ezek sem adtak teljes magyarázatot az eredményekre.

Sőt, miután figyelembe vették az olyan tényezőket, mint az életkor, a jövedelmi szint, a korábbi szülések száma, az elhízás, a dohányzás és a magas vérnyomás, kiderült, hogy a szülés utáni súlyos vérzés kockázata 2,9-szer magasabb volt a béranyák esetében, mint azoknál a nőknél, akik természetesen úton estek teherbe, a 37. hét előtt történő szülés kockázata pedig 1,79-szer magasabb volt. Mindezek kockázata az IVF-en átesett nőkhöz képest is magasabb volt a béranyáknál, igaz, kisebb mértékben.

Nőgyógyász vizsgál egy terhes nőt

Fotó: Getty Images

Dr. Maria Velez, a kutatás vezető szerzője szerint számos hatás, köztük talán egy immunológiai mechanizmus is szerepet játszhat a béranyákra jellemző magasabb kockázatban. A kanadai McGill Egyetem munkatársa úgy véli, az eredmények fontosak a béranyák, a leendő szülők és az orvosok számára is. Mint mondta, javítani kell a béranyák terhesgondozását, valamint szigorú kritériumokat és szabályokat kell alkalmazni azokkal a nőkkel szemben, akik béranyai szerepre készülnek.

Háttérbe szorul a nők egészsége

Jackie Leach Scully, az ausztráliai Új-Dél-Walesi Egyetem bioetikai professzora – aki nem vett részt a kutatásban – megjegyezte, hogy a tanulmánynak vannak korlátai. A többi között az, hogy csak a béranyák egy kis csoportjára terjedt ki, valamint hogy ezeknek a nőknek korábban egészséges babáik születhettek, és a terhesség alatt nem volt egészségügyi problémájuk.

„Mindazonáltal a tanulmány rávilágít arra, hogy elég keveset tudunk a béranyát vagy a babát veszélyeztető kockázatokról” – mondta Scully, hozzátéve, hogy bár a béranyának ideális esetben egészségesnek, komplikációk kockázatának pedig alacsonynak kellene lennie, a gyakorlatban ez nem mindig valósul meg.

A szakember szerint amellett, hogy a béranyaság felveti a nők kizsákmányolásának kérdését, el kell gondolkozni azon is, mennyire veszik komolyan a nő egészségét a magzat vagy a baba egészségével szemben. A nők egészségének elhanyagolása ma már ismert jelenség az orvostudományban, ami a béranyaság esetében – amikor a babát kihordó nő szerepét szándékosan, társadalmi egyetértésben elhomályosítják – még súlyosabb lehet.

Priyanka Chopra kislánya béranyától született a 28. héten

Priyanka Chopra színész és Nick Jonas énekes közös gyermeke 2022 januárjában született. Chopra egy évvel később árulta el, hogy béranya hozta világra a Malti Marie nevű kislányt, aki a 28. hétre született.

„A műtőben voltam, amikor ő megérkezett – emlékezett vissza Chopra a brit Vogue-nak adott interjúban. – Olyan kicsi volt, kisebb, mint a kezem. Láttam, mit csinálnak az intenzív osztályos nővérek. Isten munkáját végzik. Nick és én is ott álltunk, amikor intubálták. Nem is tudom, hogyan találták meg egyáltalán, hogy mire volt szükség az apró testében az intubáláshoz.”

A kislány élete első 100 napját az újszülött-intenzívosztályon töltötte, mielőtt hazavihették. „Minden egyes napot a mellkasomon és a férjem mellkasán töltötte velünk – mondta Chopra. – Nem tudtam, hogy túléli-e vagy sem.”

A színészt sokan kritizálták, amiért béranya segítségét kérte, de ő nem foglalkozik a rosszindulatú véleményekkel, mert szerinte senki sem tudja, min ment keresztül. Annyit elárult, hogy egészségügyi problémái voltak, ezért volt szükség béranyára, és nagyon hálás, hogy ezt megtehette. „A béranyánk annyira nagylelkű, kedves, aranyos és vicces volt, és hat hónapon keresztül gondoskodott erről a drága ajándékról számunkra.”

The post A béranyaság egészségügyi kockázatai: jóval nagyobb a komplikációk esélye, mint saját babánál first appeared on nlc.
Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!