A Crystal Palace 4-0-ra verte a Manchester Unitedet a Premier League 36. fordulójának zárómeccsén.
Olise 12. percben esett gólja megadta a meccs alaphangulatát: a francia támadó egy mozdulattal Eriksent és Casemirót is becsapta, majd zavartalanul vezette a labdát a 16-oson belülre, és a bal alsóba lőtt.
A félidő közepén a MU-nak volt egy meg nem adott gólja, amikor a bíró úgy ítélte meg, hogy Höjlund szabálytalankodott a Palace kapusával, majd a hazaiak megduplázták az előnyüket: Mateta nagyon könnyedén ment el Evans mellett, aztán a rövidbe bikázott, és ezzel zsinórban hatodik meccsén volt eredményes a Selhurst Parkban.
Az 58. percben Mitchell közelről szerezte a Palace harmadik gólját,
majd Casemiro bizonytalankodása után Olise foglalta keretbe a meccset egy látványos lövéssel.
A 8. helyre visszacsúszó, és ezzel jelen állás szerint a nemzetközi kupaszereplésről lemaradó MU-nak ez volt idén a 13. bajnoki veresége, a Premier League-ben ennyi zakót még soha nem szedett be. Szintén történelmi mélypont, hogy a csapat ötször kapott ki az idényben Londonban, a Palace pedig először tudta oda-vissza megleckéztetni a MU-t.
The post A Crystal Palace nagyon elverte a MU-t first appeared on Rangadó.