A hazautat végigbőgtük a kocsiban, hogy megadatott nekünk a Bátor Tábor

„Mesebeli világba csöppentünk, amikor megérkeztünk a Bátor Táborba. A parkolóban már beöltözött, jelmezes önkéntesek fogadtak minket. Azt sem engedték meg, hogy a csomagunkat vigyük, pakoltak helyettünk. Annyira kicsi, de olyan szép gesztus ez! Éreztük, hogy itt minden rólunk szól. Megálltam egy kávéra, és valaki mindig odajött hozzám, abszolút a táborozók voltak a középpontban. Éreztük, hogy fontosak vagyunk.” – idézi fel Krisztina az első pillanatokat. A mai napig hordják a tábori karkötőt, amit minden táborozó és önkéntes megkap, és az együtt töltött napokat, az összetartozást szimbolizálja. „Ránézek a karkötőre, és tudom, hogy van mit várni. A kislányom is minden nap kérdezi, hogy mikor megyünk megint. Nekem pedig eszembe jut, amikor igazán értékes időt tudtunk együtt tölteni és várom, hogy magamhoz ölelhessem a gyerekeket és az édesapjukat.”

A Bátor Tábor családi táborában azok a családok tölthetnek el pár önfeledt, lélekgyógyító napot, akik 7 évesnél fiatalabb, súlyos vagy krónikus gyereket nevelnek. A programok fókuszában olyan megerősítő élmények állnak, amik segítik a szülőket, testvéreket és a betegségben érintett gyermeket is abban, hogy feltöltődve, újult erővel nézzenek szembe a betegség okozta félelmekkel.

Tita másfél éves volt, amikor krónikus ízületi gyulladással diagnosztizálták. A család rengeteg időt töltött aggodalommal, félelemmel a kórházban. A hosszú kezelések megviselték a családot, hiszen kizökkent a korábban megszokott életük a kerékvágásból. Ezen nehéz élmények után érkeztek meg a Bátor Táborba, ahol, ahogy az édesanya meséli, nem volt idő a rosszra gondolni a rengeteg program mellett.

„Az első este még fura volt az ének és a tánc, de rögtön éreztük, hogy ez egy mesebeli, más világ. A párom amúgy visszahúzódó, nem túl kommunikatív, nehezen nyílik meg idegenek előtt. Itt egy új oldalát ismertem meg, hisz a Táborban mindenki önfeledten érzi jól magát. Brutális élmény volt: tíz éve vagyunk együtt, van két gyerekünk, és itt, a Bátor Táborban olyan oldalát mutatta meg, amit eddig soha. Általában nem szívesen megy sehova, inkább marad otthon. De azt mondta, a Bátor Táborba bármikor visszamenne. A hazautat végigbőgtük a kocsiban, hogy megadatott nekünk ez a lehetőség.”

A Bátor Tábor nekik is szinte egy új családot adott, se kicsi se nagy nem kell, hogy különcnek érezze magát, mindenki ugyanolyan értékes, és az érintettek nincsenek egyedül.

„Havi terápiás lehetőség kéne, hogy legyen ez a tábor, mindenkinek! Nagyon szeretem a munkámat, de bármit feladnék azért, hogy ott élhessek a Bátor Táborban a családommal, egy klassz közösségben, az önkéntesekkel, cimborákkal. Hogy igazán értékesen tölthessem az időmet. Megadatott nekünk ez a csodálatos lehetőség, ahol nem a mindennapokra és a betegség mókuskerekére kellett koncentrálni. Egymásra figyelhettünk.”