Ön javasolta Andres Veiel rendezőnek, hogy forgassanak új dokumentumfilmet Leni Riefenstahlról. Akivel több mint húsz évvel ezelőtt találkozott is: interjút készített vele a századik születésnapján. Milyen benyomást tett akkor önre?
Szögezzük le, hogy én alapvetően politikai újságíró vagyok, a produceri munkám inkább ráadás. Annak idején egyértelmű volt, hogy előbb-utóbb találkoznak az útjaink Riefenstahllal, lévén ő volt az egyik leghíresebb ember Németországban. Két-három napot forgattunk az otthonában, az lett az egyik utolsó nagyinterjú, amit életében adott.
Amikor eljöttünk tőle, biztos voltam benne, hogy hazudott nekem. Csak azt nem tudtam, a hazugságait saját maga is elhitte-e. Hosszú-hosszú évek teltek el úgy, hogy ismételgette a hazugságokat.
Több kérdésem maradt, mint amennyit sikerült megválaszolnia. Időről időre visszatértek hozzá a gondolataim, és amikor hallottam, hogy a nála negyven évvel fiatalabb férje, Horst is elhunyt, az jutott eszembe, érdemes lenne kutathatóvá tenni a hagyatékukat. Biztos voltam benne, hogy találnánk bizonyítékokat Riefenstahl életéből olyasmire is, amit nem vallott be. Végül sikerült megegyeznünk a német kulturális minisztériummal, és most először felnyithattuk azt a hétszáz doboznyi anyagot, amelyet Riefenstahl az életével és munkájával kapcsolatban összegyűjtött.

Ezek az anyagok korábban nem kerültek be más dokumentumfilmekbe vagy könyvekbe?
Így van, ez a hagyaték adta a dokumentumfilmünk alapját, és megnyitotta az utat más kutatóknak. Tényleg rengeteg anyagról van szó, aminek a feldolgozására és filmes felhasználására nem kérhettünk meg akárkit. Andres Veiel korábban készített egy filmet Joseph Beuysról, engem az győzött meg, hogy ő alkalmas rendező lesz.
Amikor ön interjút készített vele, Riefenstahl szellemileg teljesen fitt volt?
Teljesen. Nagyszerű fizikai állapotban is volt. Egyáltalán nem úgy festett, mint egy százéves ember.
Már interjú közben azon gondolkodott, vajon ő maga elhiszi-e minden részletét annak, amit állít?
Igazi opportunistának láttam, aki vágyik a hatalmasok közelségére. Olyasvalakinek, aki szívesen férkőzött Adolf Hitler közelébe, hogy előbbre jusson.
A hagyaték feltárása közben jöttem rá, hogy Hitlerhez eleinte nem a hatalom miatt közeledett, mert, amikor összebarátkoztak, Hitler még nem volt hatalmon. Egyszerűen csak ugyanazt gondolta a világról, mint ő.
Korábban nem tudtam, mennyire azonosult a náci ideológiával. Hazudott erről nekem és saját magának, és arról is, hogy milyen mélyen benne volt abban a hálózatban, amely a világháború után rejtőzködő nácikból állt. Halála napjáig tartotta velük a kapcsolatot.
Figyelemreméltó, hogy Riefenstahl egyáltalán nem kerülte a nyilvánosságot idősebb korában. A háború után rövid ideig igen, de aztán sorra adta az interjúkat a nagy német és világlapoknak. A filmben elhangzik, hogy a bevételeinek jelentős része is ezekből a fellépésekből származott. Mindig hasonló volt ezeknek az interjúknak a koreográfiája? A német újságírók nekidurálták magukat, hogy most leleplezik Riefenstahlt?
Így van! Riefenstahl eleinte még változtatott is a mondókáján. Régebben mást mondott az érintettségéről a lengyelországi Końskieban elkövetett vérengzéssel kapcsolatban. A háború kitörése után, 1939 szeptemberében Hitler ellátogatott a városba Riefentahllal és a stábjával együtt.
Ötezer zsidót öltek meg ekkor a nácik, amiről Riefenstahl előbb azt mondta, ott volt, és látta a mészárlást. Később megváltoztatta a történetét: azt mondta, ott volt, de nem látott semmit.
Mire én eljutottam odáig, hogy interjút készíthessek vele, az élettörténetének ezeket a kulcsfontosságú részleteit már kerekre csiszolta, és ugyanazt ismételte el nekem, amit más újságíróknak is ezerszer elmondott. Mindenki azt firtatta, mekkora náci volt valójában, de ezt Riefenstahl mindig letagadta. „Lenyűgözött Hitler”, így mondta, de hozzátette, „apolitikus voltam”. Ami nem volt igaz.

Nem is sikerült az ön kollégáinak kibillentenie Riefenstahlt, az interjúalanyt?
Nem hiszem. Többször is elvesztette az önuralmát interjúk közben, megsértődött. De ez színjáték volt, megjátszotta a felháborodást. Tudja, régen színésznő is volt – nem kifejezetten jó színésznő, de nagyszerűen játszotta Leni Riefenstahlt. Akadt, aki közelebb jutott az igazsághoz vele kapcsolatban, például Ray Müller, aki A képek hatalma címen forgatott róla portréfilmet a kilencvenes években. De Riefenstahl akkor még életben volt, és egyes interjúrészleteket kivágatott a kész filmből.
Ön nagyon világosan fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy Riefenstahl hazudott a múltjáról, és tudta is, hogy hazudik. Erről ma már közmegegyezés van Németországban?
Úgy látom, hogy igen. Csak éppen az emberek egy részét ez nem különösebben érdekli. A filmünk bemutatója után Andres és én is kaptunk leveleket nézőktől, akik azt kérdezték, miért bíráljuk ilyen élesen Riefenstahlt. „Elsősorban művész volt, kit érdekel, hogy közel sodródott a nácikhoz? Nagyszerű műveket hagyott ránk.” Ilyesmiket írtak.
Olvasta Daniel Kehlmann új regényét G. W. Pabstról, a híres rendezőről? Mozgókép a címe, Riefenstahl felbukkan benne mellékszereplőként.
Olvastam, nagyszerű könyv! Meg is akartam kérdezni Kehlmannt, hol végzett kutatásokat Riefenstahllal kapcsolatban, mert szenzációs részletek vannak a regényben Riefenstahl egyik filmjének forgatásáról.
A főhős, Pabst is úgy látja, Riefenstahl igazi agresszív opportunista.
És rossz színésznő!
Igen. Arra lennék kíváncsi, ön mit gondol róla művészként.
The post „A hazudozás reneszánszát éljük, ebben az amerikai politika élen jár” first appeared on 24.hu.