A közelmúltban az egyiptomi Sarm es-Sejkben megtartott klímacsúcs után az elhangzott hivatalos nyilatkozatokból a kötelező udvariasságot és a megalapozatlan kincstári optimizmust lehántva minden gondolkodó ember számára egyértelművé vált, hogy a világ végleg elengedte a 1,5 Celsius-fokos klímacélt (hogy ti. a globális átlaghőmérséklet az 1850 és 1900 közötti átlaghoz képest mért növekedését az évszázad végére 1,5 Celsius-fok alatt tudjuk tartani). A tömegeknek szánt egybites politikai narratívában ez annak a beismerését jelenti, hogy a klímaváltozás nem megállítható, legjobb esetben is csak üteme mérsékelhető. Már csak abban reménykedhetünk, hogy az aktuális modellek által az évszázad végére prognosztizált 2,1–2,9 Celsius-fokos hőmérsékletemelkedés nem fog visszafordíthatatlan természeti folyamatokat elszabadítani és nem fogja sok milliárd ember számára élhetetlenné tenni a Földet. De vajon reális cél volt-e valaha is a „klímaváltozás megállítása” a bűvös 1,5 Celsius fokon belül? Látszólag igen, hiszen az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2018-ban kiadott jelentésében ezt még modellszámításokkal alátámasztott megvalósítható célkitűzésként fogalmazta meg. A közvélemény szerint az IPCC tudományos konszenzussal készíti értékelő jelentéseit, a nemzetközi tudomány által hitelesített, jelenlegi tudásunkat tükröző tanulmányok alapján. Valójában azonban bármely „klímacél” kitűzése soha nem az általunk megismert valóságra vonatkozó tudományos eredmények, hanem a valóságot leképezni hivatott globális éghajlati modellek előrejelzései alapján történik. A kettő messze nem ugyanaz.
A klímaváltozás már nem megállítható: az "amputált valóságnál" is sötétebb lehet a jövő
1 év ezelőtt
36
Kapcsolódó
Legalább két hónapra leállítja tel-avivi járatait a KLM
12 perce ezelőtt
1
Ukrajnai ütközőzóna létrehozására tett utalást Vlagyimir Put...
18 perce ezelőtt
0
Ideiglenes elnököt nevezett ki Irán
26 perce ezelőtt
1
Nincs igazi politikai akarat a gázai tűzszünetre, amíg a har...
44 perce ezelőtt
6
Jöhetnek az újabb rekordok a nemesfémpiacon
1 óra ezelőtt
3
Több megyében heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológiai...
1 óra ezelőtt
4
Így alakulnak a lakásárak a legnépszerűbb tavaink körül
1 óra ezelőtt
4
Új lakhatási modell kiépítésén dolgozik a főváros
1 óra ezelőtt
3
62 drónnal indított támadást Ukrajna orosz területek ellen -...
2 órája ezelőtt
3
A jegybanki óvatosság ellenére hamarosan 400 forint lehet az...
2 órája ezelőtt
4
Feloldja a benzinexport-tilalmat Oroszország
2 órája ezelőtt
4
700 férőhelyes kollégium épül a dél-magyarországi megyeszékh...
2 órája ezelőtt
4
700 férőhelyes kollégium épül egy dél-magyarországi megyeszé...
2 órája ezelőtt
6
Felfüggesztették a kereskedést a teheráni tőzsdén az államfő...
3 órája ezelőtt
5
Gyorsult az orosz GDP-növekedés
3 órája ezelőtt
6
Döntött a kínai jegybank: így alakul az éves alapkamat és az...
3 órája ezelőtt
4
Enyhítheti a legnagyobb amerikai bankok tőkeemelési követelm...
3 órája ezelőtt
4
Rekordnyereséget ért el a Ryanair - Így változhatnak a jegyá...
3 órája ezelőtt
5
Íme a hét legfontosabb piacmozgató eseményei
5 órája ezelőtt
6
Helikopterbalesetben meghalt az iráni elnök
5 órája ezelőtt
6
Sok magyar csúszhat lejjebb, ahogy a fejlődés utat tör magán...
5 órája ezelőtt
6
Alulmaradt a NAV az Európai Unió Bíróságán
15 órája ezelőtt
4
Nagyon súlyos dolog derült ki a magyar napelemes pályázatról...
16 órája ezelőtt
3
Szülők, figyelem! Hatalmas változás jön a papír alapú igazol...
16 órája ezelőtt
6
Felkapott
Népszerű
Valmar koncert 2023 - infok, helyszínek
1 év ezelőtt
18852
Szoláris magyar: az alternatív írásrendszer, melyben a cél, ...
1 év ezelőtt
16552
Matek érettségi 2023: mutatjuk a feladatokat!
1 év ezelőtt
16060
Így izgatta egymást az ágyban VV Reni és VV Barna
1 év ezelőtt
14941
„Sajtihoz is így bújsz?” – VV Barna és VV Piros nem bírtak m...
1 év ezelőtt
13242
Ebben a sorrendben nézd a Kaleidoszkópot, a Netflix új soroz...
1 év ezelőtt
13188
Szekér Györgyi: csodafa
5 hónapja ezelőtt
12354
Magyar kutatók találtak új kapcsolatot az emberi agyban
1 év ezelőtt
10423
Keresztet varratott magára, így úszik Budapesten a démonaiva...
7 hónapja ezelőtt
9590
Megjelent egy kutatás arról, hogy nincs bizonyíték a maszkok...
1 év ezelőtt
9204
Alapítvány - egyesület támogatható adó egy százalék felajánlással pl a Mesedsoktor programmal vagy a Zenedoktor programmal. A Gyógyító Bohócdoktor csapat nevetéssel gyógyít, vidámító kórházi viziteken segíti a lábadozókat. Állatvédelem, állatmenhely, állatmentés kapcsán az adó 1 százalékot az Orpheus Állatvédő Egyesület szeretettel fogadja. Az Állatbarát Web Kuckó és az Állatvédő.hu állatvédelmi magazin is köszönettel fogadja. A kóbor kutyák megmentésében a SintértNE! révén kerülhetünk előrébb. Alapítvány / egyesület támogatásával az adó 1% felajánlása jó helyre kerül! Kérjük támogassa a Mátrix Közhasznú Alapítvány gyermekmentő programját, köszönjük!
|
Gyermekmentő Sterilház
|
Gyermek és családvédelem
|
Mesedoktorok 1% támogatása
|
Gyermekvédelemre adó 1%
|
Gyermekmentők
|
Gyermekmentés, adó 1%
|
Szja 1+1 felajánlás, adó 1%
|
Adó egy százalék felajánlás, adó 1%
|
Bohócdoktorok
|
Ádó 1% Állatmenhelynek
|
Állatmenhelyek támogatása
|
Állatrendőrség támogatása
|
Kutya, cica mentés, adó 1%
|
Adó 1% állatvédelemre
|
Állatvédő adó 1%
|
Adó 1 százalékfelajánlás
|
Adó 1% felajánlás
|
Adó 1% felajánlás
|
Adó 1% felajánlás
|
Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1 százalék felajánlásával életet ment!
Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó 1 százalék felajánlásával életet ment!