Lemondási hullámot váltott ki egy koszovói szerb rendőr ügye, akit azért rúgtak ki, mert nem volt hajlandó lecserélni az autója rendszámát szerbről koszovóira. A napokban lemondott egy koszovói szerb miniszter, tíz képviselő, valamint rendőrségi és bírósági tisztviselők is.
A kedden hatályba lépett szabályozás szerint a következő három hétben figyelmeztetik, majd két hónapon keresztül pénzbüntetéssel sújtják azokat a koszovói szerbeket, akik nem cserélik koszovóira a rendszámukat. Akik ezután sem felelnek meg az előírásnak, április végéig csak ideiglenes rendszámmal közlekedhetnek.
Szerbia és Koszovó nyár óta nem ismeri el a másik által kiadott személyi okmányokat és rendszámtáblákat. A koszovói szerbek útzárakkal tiltakoztak, és többször előfordult, hogy a levegőbe lőttek. Brüsszel és Washington számára is aggasztó az élesedő konfliktus, különösen az ukrajnai háború árnyékában, mivel attól tartanak, Szerbia és Oroszország jó viszonya tovább mérgesítheti a balkáni helyzetet.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét, azóta az ENSZ száz tagja ismerte el önálló államként, köztük Magyarország is. (Euronews)