A Romfordi Bika meg sem izzadt, 36 másodperc alatt ütötte ki ellenfelét

2 hónapja ezelőtt 10



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Folytatta eddigi hibátlan szereplését a profik között Johnny Fisher, brit ökölvívó, aki Londonban intézte el Alen Babicot, mindössze 36 másodperc alatt. A Romfordi Bikának becézett Fisher tizenkét profi meccse mindegyikét megnyerte és a tizenegyediket idő előtt.

Épphogy elindult a meccs, még csak ismerkedtek egymással a felek, bő húsz másodperc ment le a mérkőzésből, amikor Fisher támadást indított, ballal és jobbal is vitte be egymás után az ütéseket, Babic pedig padlót fogott.

Felpattant ugyan, de látszott, hogy nehezére esik megtartani az egyensúlyát, a mérkőzésvezető jelezte is egyből, hogy itt a vége az ütközetnek.

Fisher élete egyik legfontosabb pillanatának nevezte a győzelmet. A promótere, Eddie Hearn pedig jelezte, hogy a 25 éves nehézsúlyú bunyós következő lépése karrierje során a brit bajnoki cím megszerzése lehet.

Kapcsolódó
A dopping miatt eltiltott bokszoló iszlámellenes kirohanással ásta még mélyebbre magát
A WBC nevű szervezet nyomban jelezte, hogy nem kér belőle innentől.

The post A Romfordi Bika meg sem izzadt, 36 másodperc alatt ütötte ki ellenfelét first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!