„A szörnyeteg hazatért” – megvan a Chelsea-től búcsúzó veterán hátvéd új csapata

3 hete ezelőtt 16



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Júliusban visszatér Thiago Silva a nevelőegyesületéhez, a Fluminenséhez.

A 39 éves brazil középhátvéd 2001-ben mutatkozott be a felnőttek között és három évvel később már az FC Portót erősítette. 2006-ban visszatért nevelőegyesületéhez, ahol annyira jól játszott, hogy 2009-ben az AC Milanban kötött ki, majd három évvel később a Paris Saint-Germain szerződtette. Nyolc évet követően a Chelsea-be igazolt, ahol 151 mérkőzésen kilenc gólig és három gólpasszig jutott, a BL mellett klubvilágbajnokságot is nyert a csapattal.

A szörnyeteg hazatért

– hirdette büszkén a Fluminense közösségi oldala az átigazolását.

Home again, @tsilva3! #TheMonsterIsBack #OMonstroVoltou pic.twitter.com/tGD5b5RwYe

— Fluminense F.C. (@FluminenseFC) May 7, 2024

A brazil válogatottban 113 találkozón lépett páplyára, ezeken hét gólt szerzett. A Chelsea-től még április végén bejelentette, hogy távozik, de az érzelmes búcsúvideó közzétételekor még nem lehetett tudni, hol folytatja a pályafutását.

Kapcsolódó

The post „A szörnyeteg hazatért” – megvan a Chelsea-től búcsúzó veterán hátvéd új csapata first appeared on Rangadó.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!