Ahogy Ryan Gosling szeret, úgy nem szeret senki – Ezt most A kaszkadőrben bizonyítja

Nyilván senki nem tetszhet mindenkinek, de azért a szívtipró Ryan Gosling elég közel van ahhoz, amit a nagy többség úgy nevez, hogy tökéletes férfi. A tökéletességével elérhetetlennek és idegesítőnek kellene lennie, de egyetlen pont sem volt a karrierjében, amikor azzá vált volna. Hogy mi a titka? A nyilvánvaló öniróniára való hajlam és a tökéletes pasiktól kevésbé megszokott sebezhetőség és érzékeny, csillogó tekintet mellett az, hogy sosem él vissza a tökéletességével. Lehet, hogy több filmben is megmutatta már nekünk minden idők egyik legtökéletesebb sixpackjét, mégsem a karakterei külsejére, hanem a lelkére helyezi a hangsúlyt. Márpedig – legalábbis a filmekben – ez a lélek sebzett és bizonytalan.

A Ryan Gosling-titok

Kifejezetten izgalmas Gosling filmjeiben, hogy hiába ő a tökéletes férfi, sosem történik meg, hogy teljesen odáig legyenek érte a nők, ő pedig könnyedén „fogyassza” őket: a színésznek a híresebb szerepeiben mindig küzdenie kell a nőkért, netán alárendelt szerepben mutatkozik hozzájuk képest. Több filmjében érezhetjük úgy, hogy igazából ő a romantikusabb típus, és nem a nő, akiért annyira odáig van. A sor tényleg hosszú, de erre a sémára biztosan rá lehet találni az olyan filmjeiben, mint a Barbie, a Blue Valentine, a Kaliforniai álom vagy az Őrült, dilis, szerelem.

A kaszkadőr

Új filmje, A kaszkadőr egyik jelenetében egyedül ül az autóban Taylor Swift egyik érzelmes dalát hallgatva, megrohanják a régi, boldog emlékek egykori szerelmével, Jodyval (Emily Blunt), és mivel tudja, hogy a kapcsolat az ő hibájából romlott el, megjelennek a könnycseppek a szemében.

Goslingnál azonban ez is belefér, és pont ez kell ahhoz, hogy a tökéletessége ellenére mégis emberi és megközelíthető maradjon. Olyan színész, akit nőként és férfiként is öröm nézni a vásznon, és akinek az image-ébe simán belefér, hogy sok nagy darab pasi ellenfél után pont egy vékony nő tángálja el. Gosling nem fél gyengének mutatni magát sem lelki, sem fizikai értelemben, és emiatt A kaszkadőrben sem tudjuk levenni róla a szemünket.

Régimódi film új köntösben

A kaszkadőr azonban nem egyetlen főszereplős film, inkább az olyan romantikus kalandfilmek szellemi örököse, mint a Michael Douglas és Kathleen Turner főszereplésével készült A smaragd románca, csak a klasszikus kalandfilmes környezet helyett itt modern nagyvárosi dzsungelben (Sydney), illetve egy filmforgatás zavarosában kalandoznak hőseink, és még nyomozós szál is akad benne.

Ryan Gosling és Emily Blunt a Kaszkadőr c. filmben

Az egyik emlékezetes jelenetben például egy teljes filmstáb előtt, egymással hangosbeszélőn kommunikálva, a beszélgetésüket félig-meddig szakmainak álcázva beszélik meg az egymással kapcsolatos sérelmeiket, és nemcsak a kitalált szituáció vicces, hanem a két színész is lubickol benne.

A zseniális marketinggel megtámogatott A kaszkadőr sok szempontból régimódi film. Régimódi benne a romantikus szál, régimódi a nyilvánvalóan egymáshoz való, de ettől még egymástól elválasztott, folyton egymást piszkáló szerelmesek toposza, ahogy régimódi az is, hogy a film látványos akciójeleneteinek javát – a címhez illő módon – hagyományos kaszkadőrmutatványok segítségével vették fel, így nem a CGI dominálja a jeleneteket. Vagány autós üldözések, csimpaszkodás a helikopter rámpáján, hatalmas ugratások és borulások járművekkel, bunyók, zuhanások, esések, robbanások, lövöldözések, égő emberek: a film mindent kihoz a hagyományos kaszkadőrmutatványokból, amit ki lehet, Hollywood nyolcvanas- és kilencvenes évekbeli blockbuster-fénykorát megidézve.

Óda a mozihoz és a kaszkadőrökhöz

A történetmesélés tempós, üresjáratnak nincs helye, és mivel a fantáziadús old school akciójelenetek (a Sydney utcáin bemutatott autós ámokfutás a műfaj magasiskolája, évek óta nem láttam hasonlóan jót) és romantika mellett humor is van benne, nyugodtan mondhatjuk, hogy A kaszkadőr ideális nyári popcornmozi: nem véletlen, hogy pont május elején, a hagyományos nyári blockbuster-szezon kezdetén mutatják be a mozik.

A film szerethetőségét és szórakoztató faktorát jól mutatja, hogy ezek olyan erővel bírnak, hogy nem nagyon akadunk fenn a történet logikátlanságain.

Az is kiderül belőle, hogy az ausztráloknál nem igazán létezik rendőrség. Egy Sydney utcáin zajló autós ámokfutást vagy egy partközelben zajló géppisztolylövésekben és robbanásokban gazdag motorcsónakos üldözést is lehet abszolválni úgy, hogy abba senki se próbáljon beavatkozni, és ne legyenek következményei. És arról még egy szót sem ejtettem, hogy bár a hajsza egy gyilkosságot bizonyító videó körül bonyolódik, közben a rosszfiúk annyi gaztettet visznek véghez nagy nyilvánosság előtt, hogy valójában akkor is rács mögé kerülnének, ha az említett bizonyíték sosem kerülne elő.

A kaszkadőr

A sztorinak egyébként jobban belegondolva se füle, se farka. Kizárólag azt szolgálja, hogy egyik akciójelenetből a másikba kapcsolhassunk, és a Blunt és Gosling közti érzelmi szál kiteljesedhessen. Ez azonban maximum a film záró negyedétől válik zavaróvá (akkor már érződik a 128 perces játékidő is), és akkor is csak kicsit.

A kaszkadőr ugyanis egy olyan régimódi feelgood mozi, ami a szerethetőségével a nyilvánvaló hibáit is feledteti velünk, és amivel adós marad a történetmesélés és a forgatókönyv szintjén, azt bőven kárpótolja izgalmas látványvilágbeli és dramaturgiai megoldásokkal, jóféle, olykor a nézőre kikacsintós humorral, a főszereplők közti szenvedéllyel, és azzal, hogy a bennfentesek magabiztosságával figurázza ki a filmkészítés és a filmipar mai állapotát, de úgy, hogy közben végig érződik rajta a filmek és a filmtörténet szeretete. Hosszú még a nyár, de lehet, hogy már az elején megkaptuk a legszerethetőbb filmjét.

A kaszkadőr május 2-től látható a magyar mozik műsorán.