Amíg Orbán Moszkvában tárgyalt Putyinnal, Szijjártóék lemondták a német külügyminiszter budapesti látogatását

2 hónapja ezelőtt 21



bohócdoktor szja 1% felajánlás

Elmarad Annalena Baerbock német külügyminiszter hétfőre tervezett budapesti útja, a Szijjártó Péterrel tervezett találkozót Magyarország mondta le pénteken, azon a napon, amikor Orbán Viktor váratlanul Moszkvába repült, hogy Putyinnal tanácskozzon.

A német külügyminisztérium a Reuters értesülését a Spiegelnek erősítette meg, azt írták:

„Megdöbbenésünkre a magyar fél péntek este, kevéssel az esemény előtt mondta le Szijjártó külügyminiszter és Baerbock külügyminiszter hétfőre megbeszélt budapesti találkozóját. Az utazást egy későbbi időpontra kell átütemezni” – közölték.

A német külügy hozzáette, hogy Szijjártó és Baerbock találkozója „fontos lett volna Orbán miniszterelnök meglepő és nem összehangolt moszkvai útja miatt”, utalva arra is, hogy a magyar kormányfő úgy utazott Moszkvába, hogy erről előzetesen semmit nem lehetett tudni.

Levélben érdeklődtünk a Külügyminisztériumnál, hogy valóan volt-e tervben ilyen találkozó Szijjártó Péter és Annalena Baerbock között, és ha igen, tényleg a magyar fél mondta-e le, és tényleg tegnap tették-e ezt, ha pedig igen, mi volt ennek az oka. Amennyiben kapunk választ, a cikket frissítjük.

Magyarország hétfőtől tölti be az EU Tanácsának soros elnöki tisztét, Orbán Viktor kedden már Zelenszkijjel, pénteken Putyinnal tárgyalt. Ez utóbbi találkozó meglehetősen nagy feszültségeket szült uniós körökben, ugyanis míg a NATO-t értesítette a miniszterelnök, addig az EU vezetői felé nem jelezte, hogy merre visz az útja.

„Ez a látogatás Moszkvába komolyan kérdésessé teszi, hogy a Bizottság a szokásokhoz híven ellátogasson a soros elnökséget betöltő Magyarországra” – mondta például pénteken Eric Mamer, az Európai Bizottság főszóvivője, aki azt is megerősítette, hogy Orbán vagy a magyar kormány bármelyik tagja nem egyeztetett semelyik EU-s testülettel sem, mielőtt elutazott volna Moszkvába.

Aláhúzta, hogy az Uniónak létezik világos álláspontja az orosz-ukrán háborúról, ezekről döntéseket hoztak, amelyeket Orbán is támogatott. Orbán nem rendelkezik semmilyen felhatalmazással az EU részéről tárgyalásokat folytatni Vlagyimir Putyinnal – erősítette meg Mamer. Minderről péntek reggel az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell is kiadott egy közleményt.

Pedig Orbán a pénteki találkozóján Vlagyimir Putyinnal igenis európai ügyekről beszélt. Így fogalmazott az orosz elnöknek: „Lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni, és ezt szerettem volna felhasználni arra, hogy fontos kérdésekről tudjunk szót váltani, és néhány kérdésben, ami fontos Európának, szeretném megismerni az ön álláspontját.” Az Anadolu török hírügynökség szerint pedig maga Putyin is az EU álláspontjának ismertetését várja Orbántól.

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő jelezte, hogy Orbán Viktor volt az, aki kezdeményezte a pénteki találkozót az orosz elnökkel. Azt mondta, a megkeresés mindössze két nappal korábban érkezett.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!