Letartóztatta a bíróság azt a Pátrohán élő házaspárt, akik egészen embertelen módon bántak el azzal a 34 éves piliscsévi nővel, akinek két kislány találta meg a holttestét bő egy héttel ezelőtt Aszódon.
Az asszony Piliscséven lakott egy ismerősénél, aki befogadta őt. Innen került a szabolcsi Pátrohára, ahol rabszolgaként dolgoztatták. A gyanúsítás szerint az 57 éves H. Béla és 54 éves neje embertelen körülmények között tartotta, éheztette, és rendszeresen bántalmazta a nőt. Az ominózus napon pedig úgy megverték, hogy a nő elvesztette az eszméletét.
Ezután kocsiba tették a sértettet, majd miután azt hitték róla, hogy már nem él, ezért kitették Aszódon egy bokros területen. A házaspár fia ezzel kapcsolatban az alábbiakat mondta a Tényeknek.
Amikor tankoltam a hatvani benzinkútnál, akkor beszálltam az anyósülésre és hátranéztem. És akkor láttam, hogy már nem lélegzik
– nyilatkozta az emberöléssel gyanúsított pár fia, hozzátéve, nem tartózkodtak otthon, amikor a holttest a tulajdonukba került.
A halált okozó testi sértéssel, valamint kényszermunkával megvalósított emberkereskedelem bűntettével gyanúsított pár egyik tagja sem tett vallomást. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat. Fiukat és annak párját halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntettével gyanúsították meg. Mindketten beismerő vallomást tettek, s szabadlábon védekeznek.
The post „Amikor a nő holtteste a tulajdonunkba került, akkor mi nem tartózkodtunk itthon” – mondta a letartóztatott rabszolgatartó pár fia first appeared on 24.hu.