Gyorsan őrölnek a kormányzati malmok, ha fontos dolgokról van szó. Épp, hogy eltelt egy hét a csádi elnöki magyarországi látogatása után, a két ország között született egyik megállapodást már kormányhatározatban is megjelent. Ennek értelmében a 200 magyar katona után
200 millió eurós – jelenlegi árfolyamon 78,8 milliárd forintos – kötött segélyhitelt ad a magyar Eximbank a Csádi Köztársaság részére, a pénzt vízgazdálkodási, mezőgazdasági, élelmiszeripari, valamint információs technológiai projektek megvalósítására lehet felhasználni.
Ezzel kapcsolatban még Szijjártó Péternek is lesz némi feladata, egyrészt tárgyalnia kell a csádi féllel, hogy a pénzügyi együttműködési keretprogram kialakításáról szóló megállapodás minél előbb létrejöjjön, másrészt a felmerülés ütemében gondoskodnia kell arról, hogy rendelkezésre álljon az ügylethez kapcsolódó kamat- és díjtámogatás a tárca költségvetésében.
Azt már a csádi elnök látogatásakor kiderült, hogy kötött segélyhitel-programot indít Magyarország Csádban, de akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy 150-200 millió eurós programról van szó. A kormányhatározat ezt a ködöt is eloszlatta, a maximális tervezett összeget adja a kormány.