Talán emlékszel még rám,
Mikor a kezedet fogtam,
Megfáradt arcommal rád hajoltam.
Csak már arra ébredtem,
Hogy akik körülálltak engem,
Így szóltak, ébredj, Gyöngyvér,
Meghalt a nagymama.
Jajszóval zokogtam,
Hisz megígérted, hogy
Soha, de soha el nem hagysz,
De elszállt a lelked.
Csak sírtam, s hullottak könnyeim,
Hisz anya helyett anya voltál,
Mikor ő eltávozott korán,
Azt mondtad, vigyázol ránk.
Hisz hatan maradtunk mi,
Mikor édesanyánk eltávozott,
Te megígérted, hogy vigyázol ránk,
Beteg voltál, s öreg már.
Emlékszel, mindőnket átöleltél,
Azt mondtad nekünk,
Hogy nem lesz semmi baj,
Míg te a földön élsz, vigyázol ránk.
Sajnos, a kegyetlen sors
Elragadott tőlünk,
Oly mostoha lett az életünk,
Sírodat gondozzuk könnyes szemekkel.
Virágot ültetünk sírodra,
Mécsest gyújtunk rád emlékezve,
Biztosan látsz minket,
Könnyeid hullanak odafent.
Mert te egy angyal vagy,
Az is voltál mindig,
Szereteted bennünk él
Örökké a sírig.
English (US)