Az év ajánlata az Arcanumnál

6 órája ezelőtt 9

Éppen a napokban ünnepli Amanda Lear francia előadóművész és modell a 85. vagy a 75., esetleg még csak a 70. születésnapját. És még az is lehet, hogy márciusban tartja, nem pedig novemberben. Egy biztos: az énekesnő valamikor 1939 és 1950 között született, ugyanis az évtizedek alatt többféle időpontot is megjelölt születése napjaként, teljesen összezavarva ezzel a sajtót és a rajongókat. Természetesen ki lehet deríteni a pontos dátumot, de miért is rontanánk el a művésznő évtizedek óta tartó játékát. Most tehát egyik születésnapja apropóján idézzük fel az életének egy fontos időszakát.

A 2024-es fekete péntek alkalmából az Arcanum most verhetetlen áron kínálja az előfizetéseket, érdemes megragadni a lehetőséget! A kedvezményes ár 6 hónapra 23 940 helyett 12 000 ezer forint, 12 hónapra pedig 35 880 helyett 18 ezer forint csak és kizárólag ide kattintva.

Amanda Lear a magyarok emlékeiben leginkább egy férfiasan mély hangú énekesnőként él, akiről a mai napig azt beszélik, hogy férfiből operálták nővé. A hetvenes és nyolcvanas években sokat szerepelt a hazai televíziós műsorokban, a szilveszteri műsoroknak egyenesen kihagyhatatlan attrakciója lett. De azt csak kevesen tudták, hogy valójában egy tanult festőművészről van szó, aki hosszú időn át Salvador Dalíval élt együtt. Amikor a kapcsolatukról kérdezték az énekesnőt, az interjúkban újra meg újra megerősítette, hogy barátként és a művész múzsájaként élt együtt Dalíval, szerelmet sehol sem emleget. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Amanda Learről és erről az időszakról mit találunk az Arcanum adatbázisában.

„Ismeretségük a híres festő furcsa bókjával kezdődött, ha ugyan hinni lehet a pletykának: „Hölgyem, önnek gyönyörű halálfeje van.” Hát lehet ilyen bóknak ellenállni? Amanda elszegődött festőmodellnek. A világhír azonban csak tíz évvel később köszöntött rá, amikor a diszkózene Travolta Szombat esti láz című filmje után valósággal iparrá lett, amelynek folyton új és új izgalmas, látványos modelleket kell a piacra dobni. Az egyik máig is talán legsikeresebb modell Amanda Lear lett.” (Dunántúli Napló, 1980. 06. 14.)

„Én csupán egy sikeres üzleti termék vagyok”

A Magyar Ifjúság 1982. július 30-i számában interjút olvashatunk Amanda Lear-rel, méghozzá arról a művészről, akit a közönség nem ismer. Megtudjuk például, hogy nem tudja elviselni a punk zenét, vagy azt, hogy a saját dalszövegeit ő írja, néha még a zenét is. Legnagyobb vágya pedig, hogy festőként ismerje meg a világ.

„Nem vagyok képmutató, és tudom, hogy a lemezkiadás üzlet, és hogy ennek az üzletnek köszönhetem, hogy remek ételeket eszem, jó szállodákban lakom, és szép házat vehetek magamnak. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy a lemezkiadók túlságosan sokat foglalkoznak az üzleti csalafintaságokkal. Az ügynökségek számára én csupán egysikeres üzleti termék vagyok. Megcsinálták az Amanda Lear imágót, a szép és szexi énekesnő figuráját, meztelen fotók a magazinokban. Amanda, a botrányos diszkókirálynő. Márpedig én változtatni akarok ezen a képen. Elegem van a diszkózenéből, elegem van a tánczenéből. Okosabb, intellektuálisabb dalokat akarok énekelni. Amit például otthon hallgat az ember, egyedül, ha este fáradtan hazamegy, és feltesz egy lemezt a lemezjátszóra.” (Magyar Ifjúság, 1982. 07. 30.)

Az interjúiban szinte a kezdetektől elmondta, hogy neki az éneklés csak egy kiegészítő tevékenység, művészként a festészet az, amiben igazán megtalálja önmagát.

„A legtöbben, azt hiszem, azért jöttek el a kiállításomra, mert szeretik Amanda Leart, az énekesnőt, és látni akarták, hogy miket is fest a híres diszkókirálynő. S ez komoly baj. Én nagyon komolyan veszem a festészetet. A legnagyobb bók az volta számomra, hogy egy jónevű képgyűjtő, aki soha nem hallottAmanda Learről, aki sosem járt diszkóban, szóval ez az idős úrlehorgonyzott az egyik képem előtt, és végül meg is vette. Ekkor mondták meg neki, hogy én híres énekesnő vagyok, így válaszolt: sajnálom, az énekeseket nem ismerem. Ez az, ami igazán tetszik nekem. Azt akarom, hogy azért vegyék meg a festményeimet, mert tetszik a kép, és nem azért, mert Amanda Lear festette.” (Magyar Ifjúság, 1982. 07. 30.)

A Dalíval való kapcsolatáról ekkor viszont még eléggé szűkszavúan nyilatkozott.

„Szerencsém volt, hogy megismerkedhettem Dalival. Nagyon sokat köszönhetek neki. De rajta kívül Magritte és Chirico is hatott rám. S azt hiszem, valahogy az is benne van a képeimben, hogy nő vagyok, tehát női szemmel látom a világot. Talán ma már van valamennyi eredetiség is a képeimben, talán sikerült fejlődnöm valamennyit, amióta megtanultam festeni. De nem kell kapkodnom, a festők egész életükön keresztül építhetik a saját útjukat. Nem úgy, mint az énekesek.” (Magyar Ifjúság, 1982. 07. 30.)

„Része volt a díszletnek, mint a kitömött, ékszerekkel felcicomázott medve”

A Magyar Szó egyik 1986-ban megjelent számában hosszú cikk íródott a két művész találkozásáról és kapcsolatáról azzal a címmel, hogy Amanda – Dali király udvarában. Itt kendőzetlenül írnak az idős férfi és a fiatal nő találkozásáról és kapcsolatáról. A cikk a La Stampa nevű lapból származik, nagy valószínűséggel egy teljes egészében átvett cikk.

„A TÖRTÉNET egy párizsi éjszakai klubban kezdődött, amelyet Chez Castelnek hívnak, egy húsz évvel ezelőtti délutánon. Egy asztalnál udvaroncok vették körül ,,uralkodójukat”. …Középen ült egy öreg úr, ráncos arccal, félig kopaszon, bolondosan öltözve, kipödört bajusszal, aranyalmás bottal és aranyhímzéses mellénnyel. Salvador Dali volt, művész, hivatásos zseni és exhibicionista. Belépett egy excentrikus öltözéket viselő trió, megpihenve a Swinging Londótól. Brian Jones, a Rolling Stones együttes tagja, hosszú sállal, nyakláncokkal, széles karimájú kalappal és napszemüveggel, egy Tara nevű fiatalember, díszes ingben, bíbor színű bársonynadrágban és zakóban — és Tara barátnője, Amanda Lear, egy bariton hangú, nagyon magas, szőke walesi lány, aki térdig érő csizmát hordott, valamint szédítő miniszoknyát. Dali megzavarodott tőle.

…A következő 15 évben Amanda Lear úgy tűnt, a naiva szerepét játszotta a mester környezetében (mint korábban Ali McGraw és Mia Farrow). „De én voltam az egyetlen, akit cedaques-i házában fogadott — mondja Amanda — a többiek New Yorkban és Párizsban voltak.” De aztán legördült a függöny. „A kis Dali nem létezik már”. A mester, akire három „triumvir” vigyáz, különleges klinikán fekszik, amelyet figueras-i múzeuma mellett hoztak létre, beteg, öreg, várja a halált.

…ES AMANDA? Nem sokat változott negyvenhez közel sem. Láncaival ma is a 60-as éveket idézi. Mély hangját egész Európa ismeri. „Úgy érzem, elárultam őt, a magam életét élve, tőle távol. Nem vagyok már az ő kedves kicsi Amandája, imádott társalkodónője. Énekesnő lettem, és ami az ő szemében még rosszabb: festőnő. Nem hitt abban, hogy a nőkből lehetnek művészek, egy nap azt mondta, hogy ahhoz, hogy valaki festő legyen, golyókra van szükség.”

…De miben állt az ő kapcsolatuk? Amanda része volt a díszletnek, mint a kitömött, ékszerekkel felcicomázott medve, a Mae West ajkairól mintázott dívány, az aranyalmás bot, vagy akár a bajusza? Dali kulcsszava a szexre a „varrógép” volt. Amanda szerint mindenről ez jutott eszébe. De a szürrealizmus szimbólumai között a „varrógép” nőt jelentett, ahogyan az „esernyő” férfit. Hogy Dalival szóljunk, „nem használták a varrógépet”. Nem azért, mert a légkör nem erre ihlette. De Amanda azt állítja: Dali szinte kényszerítette, hogy fiatal fickóknak adja oda magát, és részletesen ki akarta találni ilyenkor a belső érzéseket. AMANDA ÉS DALI SZERELME intellektuális és szellemi volt.

…”Szerette hülyíteni az embereket a felebarátai életével szemben álló látásmódjával. Megértette, hogy azoknak az embereknek többsége, akik körülvették és az ő számlájára ettek-ittak, majmolták őt, élősködők voltak. Meg akartam győzni őt, hogy szabaduljon meg tőlük, de neki szüksége volt rájuk exhibícióihoz.”

…AMANDA VÉGÜL EGY ALAIN PHILIPPE nevű fiatalemberhez ment hozzá. Dali szerint olyan bébifókára emlékeztetett, amely legyilkolás előtt áll. De Alain ma is Amanda mellett van, és az egész Dali epizódot „nevetségesnek tartja”. (Magyar Szó, 1986. 01. 08.)

„Megőrült a lábaimtól”

Salvador Dalí 1989-es halála után Amanda már kellő távolságra került a kapcsolattól, és olyasmiket is elárult az újságíróknak, amiket addig titokban tartott. A Reform interjút közölt az énekesnő-modellel 1989-ben.

„Néhány órával Salvador Dali január 23-án bekövetkezett halála után Amanda Lear – van-e valaki, aki nem ismeri a hetvenes évek egyik legnépszerűbb diszkósztárját? – jelentkezett a Domenica del Corriere című lap munkatársánál, Elsa Pontiggiánál, és felajánlotta közlésre mindazokat a Dalival kapcsolatos történeteket, amelyeket mindeddig, elsősorban „érzelmi megfontolásokból” még senkinek nem mesélt el. „A barátom volt és a mesterem. Már nagyon régen nem láttam, mert tiszteletben tartottam a magány utáni vágyát. Ő és felesége, Gala számítottak az én igazi családomnak, noha az „örökbefogadás kétértelmű volt” – mondta Amanda az újságnak. (Reform, 1989. 03. 31.)

A megismerkedésükről a következőket mesélte: „Párizsban, 1965-ben egy divatbemutatón találkoztunk először. Bemutattak neki, ő pedig bemutatott a feleségének. „Nézd Amanda csodás, hosszú lábait, megőrülök értük” áradozott Gálának, aki viszont nem nagyon értette, mit akarhat a férje egy porszívóügynöktől. Dali azonban nem felejtett el, repülőjegyet küldött nekem és én elutaztam hozzájuk. Gala viselkedése teljesen megváltozott, szinte olyan lett, mint az anyám, Dali pedig az apám és a szeretőm egyszemélyben. Nem volt különösebben fontos számunkra a szex, ám azt nem tagadom, hogy amikor Gala eltávozott otthonról, őrült extázisba estünk” – részletezte a kezdeti időket.

„Rettenetesen szerelmes volt belém. Egy idő után hat hónapot náluk, hat hónapot pedig Londonban töltöttem. Mindennap felhívott telefonon, és mindig ugyanazzal kezdte: „Hogy vagy kicsikém?” Valóságos bűvész volt, vele állandóan történt valami, és szükségesnek tartotta, hogy a felfedezéseit-élményeit megossza velem.

…Dali nemcsak elbűvölő tudott lenni, ahhoz is nagyon értett, hogyan alázza meg a környezetében lévőket. Ennek egy alkalommal, amikor el akart venni, én ittam meg a levét: hónapokig eszünket vesztve kerestünk egy papot, aki valamiféle különleges középkori rítus szerint összeadott volna minket.

…1982-ben aztán, Gala halála után Dali visszahúzódott figuerasi kastélyába, és ezt követően már csak 1985-ben találkoztunk egy teljesen lefüggönyzött, koromsötét szobában. Megérintett, és anélkül, hogy bármit is mondott volna, távozott. Nem láttam többé.” (Reform, 1989. 03. 31.)

„Tudod, róla mondták, hogy férfi”

Már 1994-et írtunk, és Amanda még mindig nagyon érdekelte az embereket. „A Halló, péntek-ben harangozták be a hatvanas-hetvenes évek sztármodelljének és sztárénekesnőjének, Salvador Dali barátnőjének, Amanda Learnek az interjúját a tegnapi Szenes Andrea-show-ban” – olvassuk a Színes Vasárnap egyik 1994-es számában. Ekkor a show vendégeként láthatták a magyar nézők az énekesnőt, és utólag a Színes Vasárnap idézett is a beszélgetésből, amelyben előkerült az akkor már öt éve halott Dalí, és persze Amanda nemi identitásának kérdése is.

„— Magyarországon téged mindenki diszkókirálynőként ismer, de ha jól tudom, előbb kezdtél festeni.

— Kicsikoromtól képzőművészeti iskolába jártam és festő akartam lenni. Eszembe sem jutott az éneklés, a show-business vagy a televíziózás. Diákként szükségem volt pénzre, hogy ki tudjam fizetni a párizsi lakbéremet, ezért kezdtem divatmodellként dolgozni az iskola mellett. Aztán egyik éjszaka találkoztam Salvador Dalival.

— Milyen volt Dali? Rögtön beleszerettél, amikor találkoztatok?

— Eleinte azt hittem, nem komoly. Úgy viselkedett, mint egy rock- vagy filmsztár, és ugyanolyan rossz publicitástól, reklámtól szenvedett, mint én.

— Szerinted rossz a publicitásod?

—Naná. Az emberek még ma is találgatnak, hogy férfi vagyok-e, vagy nő.

—Nekem is mindenki mondta, hogy valahogy derítsem ki.

— Hogy bizonyítsam be neked? Már sokszor elmondtam, de hiába. Az én nagy slágereim 78—79-ben voltak: a Follow Me, a China Town, a Lover, Lover és a többi. Ma, tizenöt évvel később senki sem emlékszik a dalaimra, de arra igen, hogy találgatták, Amanda Lear férfi-e vagy nő. Szerintem húsz év múlva, amikor már nagyon öreg leszek és mindent elfelejtenek már Amanda Learről, csak az marad meg: „tudod, róla mondták, hogy férfi”.” (Színes Vasárnap, 1994. 05. 29.)

Szenes Andrea kérdésére, miszerint hogyan lehet az, hogy férjhez ment annak ellenére, hogy Dalíval járt, Amanda őszintén válaszolt: „Dalival jártam 16-17 évig, és nem tudtam férjhez menni hozzá. Aztán beleestem egy francia fiúba, és hozzámentem. Akkor nagyon nehéz volt Dalival, mert nem is annyira féltékeny, mint letört lett. Nem akarta, hogy férjhez menjek.”

„A nők egész egyszerűen nem valók festőnek”

Az Udvarhelyi Híradó 1999-ben írt Dalíról, amelyben Amanda Lear, mint romantikus kapcsolat, elő sem kerül. A festő hű férjként szerepel a cikkben, aki Amandát még a temetéséről is kitiltotta. Talán nem tetszett neki, hogy Amanda végül igent mondott egy másik férfinak.

„Salvador Dali fennen hirdette: „gyakran ingadozik az őrület és a kifogástalanul működő hideg értelem között”, s ezt bizarr ötleteiben be is bizonyította. Felvetette többek között, hogy a taxiban miért nincs permetező felszerelve, hogy az utas kénytelen legyen esőkabátban utazni, miközben kinn süt a nap. Hogy minden második meghúzásra miért nem robban fel a WC-tartály. Hogy miért nem jutott eszébe másnak lágy órákat és elvékonyodó lábú elefántokat festeni, hogy miért nem szolgálnak fel az étteremben párolt telefont.

… Kikötötte, hogy ki nem lehet ott a temetésen. Ezek közé tartozik az egykori diszkóénekes, festőjelölt Amanda Lear is, akit miután felkarolt, így nyilatkozott róla: „a nők egész egyszerűen nem valók festőnek”. Megjelölte, hogy mit temessenek el vele, és felíratta azon könyvek listáját, amit még meg kell írnia.” (Udvarhelyi Híradó, 1999. 08. 24.)

Salvador Dalí találkozása Amanda Learrel Tatabányán

Ez a titkokkal teli kapcsolat a magyar képzőművészt, ef Zámbó Istvánt is megihlette, aki Tatabányára képzelte el a két művész találkozását. „Az abszurd találkozás-életkép színtere a dimbes-dombos, kopár (jól ismerhetjük a meddőhányók rekultiválatlan közegét) tatabányai táj, amelynek jellegzetes elemeként Amanda Lear feje mellett a háttérben jobbra magas kéményekkel gyárépület (talán a hajdani cementgyár) magasodik, balra furcsa módon egy pálmafa áll” – magyarázza az Art Limes cikkének szerzője.

„ef Zámbó István Salvador Dali találkozása Amanda Learrel Tatabányán című képe 1985-ben született a művész ún. „grisaille-korszakának” (nemcsak a mű tárgya okán) kimagasló jelentőségű alkotásaként. A 50×40 centiméteres farostlemezre olajjal festett táblakép a három szentendrei művész (fe Lugossy László-Wahorn András-ef Zámbó István) a svédországi Västeras-ban 1986 őszén rendezett kiállításának egyik fontos darabja volt, amely fontosságát hangsúlyozza, hogy a kép reprodukciója szerepelt a tárlat katalógusában is. A mű 1986 óta Magyarországon nem bukkant fel, így csak a katalógusban megjelent repró alapján adhatjuk közre a kép érdektelennek korántsem ítélhető leírását.” (Art Limes, 2009/3.)

Amanda Lear egyébként a mai napig fest, képei pedig igazán szépen fogynak, ahogy arról a népszabadság még 2009-ben írt.

Boldog születésnapot kívánunk a művésznőnek, méghozzá valamelyik november közepi születésnapja alkalmából!