B. Krisztián szólt a nejének, hogy szúrja le az őket szapuló óbudai lakót, Vivien már futott is a késért

1 hét ezelőtt 5



bohócdoktor szja 1% felajánlás

B. Krisztián a vádirat szerint megkérte a fiatal nejét, B. Vivient másfél évvel ezelőtt, hogy szúrja le az egyik lakót az óbudai Váradi utcában lévő egyik társasházban.

A fiatal nő nem sokat habozott, elrohant egy hámozókésért, s hátba szúrta vele az őket szapuló haragosukat. A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé a párt.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a házaspár bérlőként élt az óbudai társasház alagsorában lévő egyik lakásban, ami a tárolóhelyiségből lett kialakítva. Nem sokkal később haragos viszonyba kerültek az egyik régi lakóval.

Az ominózus napon B. Krisztiánék marihuánát szívtak a lakásukban, amikor meghallották, hogy a sértett más lakókkal beszélget az alagsorban és hangosan szapulja őket. Kirohantak a lakásból, majd ököllel nekiestek és megöléssel fenyegették. A megtámadott lakó próbálta viszonozni a támadást, de nem bírt a túlerővel és alulmaradt.

ugyeszseg.hu

Ekkor az egyik szemtanú a felek közé állt és visszaparancsolta a házaspárt a lakásukba, a távozása után azonban ők megint kijöttek a lakásukból és az újra kialakuló dulakodás során a férj odaszólt a feleségnek, hogy hozzon egy kést. B. Vivien visszament a lakásuk konyhájába, magához vett egy hámozókést, majd nagy erővel a férjével dulakodó lakó hátába döfte. B. Krisztián és a neje ezt követően elmenekült a házból. Az életveszélyes állapotban lévő áldozathoz a lakók hívtak mentőt.

Értesüléseink szerint a megkéselt férfin életmentő műtétet kellett végrehajtani a kórházban, és B. Vivien ténybeli beismerő vallomást tett a kihallgatása során. Azt állította, hogy nem a férje bujtotta fel, hanem saját maga döntött így.

A nőt emberölés bűntettének kísérletével, míg a férjet e bűncselekményre való felbujtással vádolja az ügyészség, és velük szemben végrehajtandó börtönbüntetést, valamint közügyektől eltiltást indítványozott.

The post B. Krisztián szólt a nejének, hogy szúrja le az őket szapuló óbudai lakót, Vivien már futott is a késért first appeared on 24.hu.

Olvassa el a teljes cikket
Hírek, információk, naprakészen! Hírek, érdekességek, Neked!