hiszen már akkor nagyon szerettél.
A hó sem volt akadály,
hisz megszületett unokád.
Ahogy teltek az évek,
lépteimet végigkísérted.
Mellettem voltál jóban-rosszban,
benned sohasem csalódtam.
Az idő múlásával megőszült szakállad,
és az élet bajai mind rád szálltak.
Betegségek jöttek sorra-sorra,
álmok törtek ezzel romba.
Harcoltál, küzdöttél évekig,
kitartottál erőddel mindvégig.
Egyszer egy napon már nem bírtad tovább,
szemedből örökre kihunyt a csillogás.
Elmentél, itt hagytál engem,
ez ellen már semmit nem tehettem.
Hiányodat azóta is érzem,
hangodat, szavadat sosem feledem.
Ezen a napon hát rád emlékszem,
megállok kicsit a csend percében.
Emlékek keringnek fejemben ide-oda,
felidézve ezzel a közös pillanatokat.
Az ágyon ülve fényképedet szorítom,
hogy szorosan megölelsz, erről álmodozom.
Tudom, hogy ez most egyelőre lehetetlen.
Így csak gondolok rád végtelen szeretetben.
English (US)