Egy gazdag nő a fiával némi értetlenkedés után
csak úgy leült velem szembe.
Gazdag volt, bizakodó, és utazott elégedetten.
A ruházata divatos, mosolya vidám,
hiszen a gazdagok rendesen esznek.
Egy nehéz hét után holtfáradtan összeszedtem magam,
félretettem a problémáimat, és rohantam Istenhez.
A nő hadovált, szelökátrszisz, és ült
annak tudatában, hogy a jó irányba mennek.
Néztem őket, nem szóltam nekik, kit érdekel ez?
Engedtem, hogy a fiával a rossz irányba menjen.
Gazdagok, de buták! Ennél rettenetesebb szinte nincsen.
Mindenük megvan, nem az én dolgom egyáltalán ez,
egy kicsit nyugodtan szenvedhetnek!
Gonosz mosolyban úszott a szám mindenki előtt,
s az információk ismeretében magamban
őszintén és vidáman kárörvendtem.
Pár percig ízlelgettem a szegények semmihez sem
hasonlítható gyönyörét abban, hogy a gazdagok
végre talán legalább egy kicsit megfizetnek.
A nő ült, forgatta a fejét a valótlanságot remélve
nem tudván arról, hogy az ellenkező irány
méterenként egyre veszélyesebb lesz.
Hogy ebben az országban egy rossz utcába térve
azért a néhány ezer eurójáért az életével fizethet...
Vajon mi hozhatta ide? Isten előtt mindenki egyenlő!
Hogyan juthatnék el így Istenhez?
Végül megszólaltam, forduljanak vissza,
nem minden a pénz, a siker, az egészség,
és még sajnos, a gyerek se.
Keresztény lehetett valahol, aki elveszett,
és láthatóan megvolt a maga keresztje.
English (US)