A Real Madrid Jude Bellingham duplájával fordított a Barcelona vendégeként a LaLiga szuperrangadóján.
Korán előnybe került a Barcelona: Tchouameni úgy kapott bele a labdába, hogy az Gündogan elé pattant, akit Alaba sem tudott leszerelni, hiába csúszott oda, így aztán a német középpályás el tudta tenni a labdát Kepa alatt. A nyáron érkezett Gündogannak ez volt az első gólja a Barcelona mezében.
Az első negyedóra végén majdnem megszületett a második Barca-gól is, a szerdai BL-meccsen a Sahtar ellen nagy bombagólt szerző Fermin López a jobb alsót célozta, ám a kapufa besegített Kepának.
Mivel a kapufát a statisztika nem jegyzi kaput eltaláló lövésként, így az első félidőben mindössze Gündogan lövése ment kapura, pedig mindkét csapat öt-öt alkalommal próbálkozott. A Realnak utoljára 2010-ben volt olyan meccse a Barca ellen, amikor az első félidőben egy kísérlete sem találta el a kaput, akkor végül 2-0-ra nyertek a Pep Guardiola által irányított katalánok.
A Real a második félidő közepén jött vissza a meccsbe, ki más, mint Bellingham révén: a nyáron igazolt angol középpályás a 16-oson kívülről óriási gólt akasztott.
A hosszabbításban aztán a slusszpoén is a 20 éves Bellinghamé volt: Carvajal beadása után Modric úgy ért bele a labdába, hogy az átpattant Martínez fölött, és Bellingham három méterről behúzta a kapuba.
A 2-1-es Real-győzelem azt jelenti, hogy Carlo Ancelotti csapata visszavette a vezetést a tabellán (igaz, a Girona csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a második helyre), és négy ponttal ellépett a Barcától.
The post Bellingham a Barca elleni rangadót is megnyerte a Realnak first appeared on Rangadó.